2 kislányom van, a nagyobb 4,5 éves, a kicsi 2 múlt márciusban. Laura 3 éves volt mikor először próbálkoztunk az óvodával. Az első 2 hét az újdonság erejével hatott, rendkivül jól érezte magát nélkülünk. Az elkövetkező napokban viszont egyre csendesebb, sirósabb, visszafogottabb lett az Én cserfes, okos, nyitott, barátságos kislányom. (Egy kisfiú bántotta.)Az óvónők javaslatára, s természetesen Én is úgy gondoltam, nem eröltetjük a dolgot, hisz a Pici miatt úgyis itthon vagyok. Bevallom, a lelkem mélyén még örültem is hogy mindhárman együtt tölthetjük ezt a soha vissza nem térő időszakot. Viszont ez az érzés kétes bennem, hisz 1,5 év elteltével látom hogy talpraesett nagylányom egyre anyásabb, aggódom hogy a közösség hiányával esetleg többet ártok mint használok. Laura 3 évesen már ismerte a betűk nagy részét, ügyesen számol,sok angol szót tud, évszakok, hónapok, mesék, mondókák világában otthon van, mégsem tudom eldönteni eröltessük-e ősszel a középsőt, vagy elegendő jövőre a nagycsoport. Sajnos megrekedt benne az óvodával kapcsolatos rossz érzés, Ó szive szerint mindig itthon lenne Velem, Én viszont tudom hogy ez az időszak elmúlik, s szeretném minél könnyebbé tenni az "önálló életre" való átállást.
Kérem írja meg véleményét. Köszönettel
Válasz:
Kedves Levélíró!
Úgy vélem, nem biztos, hogy jól döntöttek, mikor az elején teljesen elhagyták az óvodát. Minden bizonnyal elfogadható kompromisszum lett volna a kislánynak, ha csak néhány órát, ill. csak a délelőttöt kellett volna az oviban töltenie. Az említett kisfiú emléke valószínűleg hamar kitörlődött volna, viszont napról-napra egyre jobban megszokta volna, sőt: megszerette volna az ottani életet. Az óvodának nem csak értelmi fejlesztés tekintetében van nagy szerepe, de szociális szempontból is. A gyerekeknek mindenképpen szükségük van közösségre, fontos, hogy megszokja a társas együttlét szabályait, velejáróit. Biztos vagyok benne, hogy Ön nagyszerűen fejleszti otthon kislányát, de a kortársakat sajnos nem tudja pótolni.
Mindenképpen tanácsosnak tartom, hogy ősztől ismét próbálkozzanak meg az ovival, ezt kívánja igazán gyermeke érdeke. Ha a beszoktatás körül problémák adódnak, kislánya óvónői mellett én is szívesen állok majd rendelkezésére egy-két hasznos tanáccsal!