Kedves Óvónő!
Nagyobbik fiam, Róbert 2006 februárjában lesz 2,5 éves, kisebbik fiam, Patrik 11 hónapos.
Amikor Robi két éves lett nyáron, úgy döntöttem a Gyed mellett elkezdek egy iskolát, ami heti egy -péntek- napi elfoglaltságot jelent. Robit bölcsödébe nem vették fel helyhiány miatt, óvodába pedig fiatal kora miatt. Ráadásul a helyzetemet nehezítette, hogy csak heti egy napról lett volna szó. Végül egy magánóvodára esett a választásunk. Az óvonéniket ismertük, a beszoktatás nagyon szépen ment. Robi még előtte szobatiszta lett. Nagyon élvezte ezeket a napokat, sokszor mondta, hogy menjük oviba a gyerekekhez játszani.
2005 decemberében öccsével Patrikkal kórházba kerültem, így Robinak minden nap óvodába kellett mennie, mert a férjem nem tudott szabadságot kivenni, sajnos más segítségünk nincs.
Azon a héten minden reggel sírt, hogy nem akar oviba menni, de nem volt más lehetőségünk. Azóta, ha csak az óvoda irányába is megyünk,sír,sőt zokog, hogy ő nem akar oviba menni, haza szeretne menni Patrikhoz játszani. Jelenleg még vizsgaidőszak van, de februártól megint iskola péntekenként.
Szeretném kérdezni a véleményét, hogy eröltessem-e az óvodát, mi történhetett vele abban az egy hétben, amikor távol voltam tőle? Az óvónénik azt mondják, hogy miután a férjem elment, még max. 15 percet sírt és utána jól érezte magát. Szerintük vinnem kellene most is péntekenként, hogy lássa, " nem ő az úr!". De én nem vagyok biztos abban, hogy ez lenne a helyes megoldás.
Szeretném kérni a tanácsát, vigyem óvodába vagy sem?
Köszenettel:
Anyuka
Válasz:
Kedves Anyuka!
Ha teheti, ne járassa egy darabig a kisfiút az óvodába, egészen addig, míg magától nem kéri, hogy ismét mehessen, ill. elmúlik az "óvoda - ellenesség ". Valószínűnek tartom, hogy abban a bizonyos egy hétben szó szerint elanyátlanodva érezte magát annak ellenére is, hogy édesapja mindenben mellette állt. Teljesen felborult az odáig oly nagy biztonságot adó állandóság: édesanyját egy teljes héten keresztül nélkülöznie kellett, kis öccsét úgyszintén, anyukája helyett más hozta és vitte az óvodából, ráadásul minden nap. Ez a rengeteg hirtelen jött változás viselhette meg Robit, mindemellett az sem biztos, hogy a távollétük miértjét teljesen megértette. Benne volt a félelem szerettei elvesztése miatt és most kétségbeesve kapaszkodik Önbe és pici tesójába, nehogy megint "elhagyják". Jelen pillanatban az lenne a legfontosabb, hogy teljesen visszazökkentse lelki egyensúlyát Robikának, ami csak úgy megy, ha nem erőlteti rá az óvodát. A "ki az úr a házban" felfogással egyáltalán nem értek egyet, ez a probléma nem ebből gyökerezik! Feltételezésem szerint kisfia néhány héten (hónapon) belül ismét visszaszerzi lelki békéjét, biztonságérzetét, s csak azután hozza szóba ismét az ovi kérdését! Eleinte csak sétáljanak el az intézmény előtt, lessék meg a jókedvűen játszó gyerekeket, idézzék fel a kellemes emlékeket, a kedvenc játékokat. Így valószínűleg hamar kedvet kap ismét az óvodához a fiúcska.