Kisfiam tavasszal kezdte az ovit, volt egy kis sírás, de aztán viszonylag hamar sikerült elfogadnia a helyzetet. Viszont többször panaszkodott arról, hogy a többiek bántották, ki akarták zárni az udvarra, ráléptek a lábára... stb. Az óvónõk azt mondták, hogy Zsoltika bántani próbálta a többieket, rájuk ugrált. Én egy konkrét esetet láttam, de akkor egész biztosan nem kisfiam volt a kezdeményezõ. Ennek ellenére nagyon szeretett oviba menni, kis idõ múlva lett egy kis barátja is, folyton vele játszott és sokat emlegette itthon is. Aztán lakáscsere miatt óvodát kellett váltani, és sikerült egy sokkal színvonalasabb ovit találni. Teljesen problémamentes volt a beszoktatás. Egy napot voltam csak vele, nem is igényelte a társaságom, hamar feltalálta magát. Pár nap után megkérdeztem az óvó nénit, hogy nem volt-e verekedés, és õ döbbenten mondta, hogy Zsoltika nem is olyannak néz ki, és elcsodálkozott azon, hogy volt korábban ilyen gond. Nem is mondta kisfiam, hogy bántották volna, és itt nem csak egy barátja van, hanem több pajtást is talált magának. Örömmel megy oviba, de valahogy nem érzem olyan felszabadultnak, mint az elõzõ oviban. Kicsit visszafogottabb, pedig szerintem, mindenféle szempontból jobb ez az ovi. Betegség után, mikor elõször ment alig bírta kivárni, hogy bemehessen a csoportszobába. Nem is bántotta még soha senki. Legalábbis nem mondta. Esténként szokta mondani mégis, hogy: "Anya, én többet nem megyek oviba." Mikor megkérdeztem, hogy miért, azt válaszolta, hogy azért, mert õt ott senki nem szereti. Másik esetben azt mondta, hogy bántotta az óvó néni. De ha megkérdezem, hogy hogyan bántotta, egészen vad dolgokat talál ki. Pl. ketrecbe zárták, megpofozták, bedobták a szakadékba... stb. Nem tudom, mit mondjak neki erre. Nem tudom, hogy kell-e aggódnom... Óvó nénik szerint nincs vele semmi probléma, vannak barátai, aranyos.
Van még egy érdekes dolog ezzel kapcsolatban. Tavaly volt egy idõszaka, mikor dadogott. A háziorvossal beszélgettem errõl, õ azt mondta 5 éves kor alatt nem foglalkozik vele logopédus sem, valószínûleg lelki oka lehet. Mikor el kezdte az ovit, szinte teljesen megszûnt ez a probléma. Aztán nyáron az oviszünetben újra kezdõdött. (Nagyon érdekes, mert nem az elsõ szótagot ismételi meg többször, hanem az utolsót.) El kezdte az ovit és újból megszûnt a dadogása. Ezek után felmerül bennem az, hogy itthon nem szeret lenni valamiért. Igaz, hogy én nem tudok vele folyamatosan foglalkozni, játszani, és kisgyerek pedig nincs a környéken. Úgy veszem észre, hogy unatkozik. Egyedül kellene játszania ilyenkor elég sokat, de erre nem hajlandó, inkább kínlódik. Próbálok vele lenni, mikor itthon van, de mellette még mással is kell foglalkoznom azért. Kérdésem az lenne, hogy Ön mit gondol errõl a helyzetrõl? Szereti-e Zsoltika az ovit, vagy bántja valami? Esetleg itthon kellene változtatni valamin?
Válaszát elõre is köszönöm. Tisztelettel: Zsuzsa
Válasz:
Kedves Zsuzsa!
Levele arra enged következtetni, hogy gyermeke, bár még nem teljesen találta meg a helyét az oviban, szépen kezd beszokni az új csoportjába is. Ez a folyamat azonban nem megy egyik-pillanatról a másikra, természetesen kisebb zökkenõk bármikor adódhatnak. Úgy gondolom, kisfia nem az a "mindenki barátja" típus, szeret valakihez szorosabban is ragaszkodni, kötõdni. Elképzelhetõ, hogy ezt az "igazi jó barátot" nem találta még meg, és emiatt bátortalanabb egy kicsit. Ám ne aggódjon, ami késik, nem múlik. Ha valóban olyan barátságos, kiegyensúlyozott légkörû a csoport, mint írja, gyermeke szorongása is oldódni fog.
A dadogással kapcsolatban számomra úgy tûnik, legjobb gyógyír gyermeke számára a beszélõ, aktív környezet. Javaslom, hogy ha más dolga akad is, próbáljon meg ezekbe a teendõkbe is belecsempészni néhány gyermekének való feladatot. (Pl.: teregetéskor õ adja a csipeszeket, porszívózáskor õ legyen a ki- és bekapcsolás felelõse ... stb.) Egy kis leleményességgel kisfia úgy fogja érezni, õ is fontos és nélkülözhetetlen segítõje az édesanyjának. Ezzel pedig megoldódik az unalom, tétlenkedés és a kommunikációban szegény tevékenység problémája.
