Kedves Óvónő!
5 éves kislányommal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni aki még mostanra sem tud rólam "leszakadni". 3 éves koráig voltam vele otthon, bölcsibe nem járt, 3 évesen és 3 hónaposan kezdte 2004 szeptemberében az óvodát.Anyukám szoktatta őt be viszonylag zökkenőmentesen, a második év is jól indult és telt, de most a harmadik év elején elég gyakran sír amikor eljövök az óvodából.Testvére nincs.(unokatestvére van). Én viszem őt reggel oviba és anyukám hozza őt haza(hozzájuk). Férjem megy érte anyukámhoz és kb. du. 5-kor érek én haza a hétköznapokon. Az igazi problémám az, hogy a hétvégeken a lányom még az udvarra sem megy le senkivel ha én nem megyek. Csak oda megy ahova én. Úgy egyébként jól eljátszik a férjemmel fent a lakásban(14 lakásos társasházban lakunk) de ha a férjem hívja őt le pl: teniszezni akkor nem megy csak ha én is. Még fagyizni sem tudja őt senki a családból elvinni(nélkülem) pedig a fagyit imádja, inkább lemond róla.(ilyen esetekben én is bátorítani szoktam hogy menjen,de annál nagyobb az ellenállás)Ma reggel az óvónőnk is azt mondta hogy:" el kellene már engedni ezt a gyereket". De ha egyszer nem engedi!? Elutasítani "erősen" nem akarom nehogy "magára maradjon". Egyébként sokat szoktunk beszélgetni (már ha van kedve válaszolni nekem). Hosszabb időre soha nem hagytam senkire, még nyaralni is mindig magunkkal vittük. Egy eset volt kb 3 HETES korában, amikor nekem műtétre kellett mennem egy bentmaradt lepénydarab miatt és a csecsemős nővérekre kellett hagynom a kórházban. Amikor visszajöttem a műtétről egyértelműen szemrehányóan nézett rám és a szemeive azt mondta hogy: hiába sírtam, nem jöttél. Talán ez az eset hagyott benne ilyen mély nyomot? Az oviban 2 barátnője van akikkel nagyon jóban van, a házban pedig egy kisfiúval(csecsemőkori barátság) van jóban, nehezen barátkozik és oldódik új környezetben(ez örökletes a családunkban), a férjem húga ilyen tipus. Kedves óvónő, kérném tanácsát, mit tegyünk? Van-e egyáltalán tenni való, vagy kinövi?
A korához képest mindent kicsit később csinált( 10 hónaposan kezdett el mászni, 16 hónaposan kezdett el járni, a beszéd is nehezen indult)
Úgy egyébként okos, egy grafológus a rajzaiból azt mondta hogy átlagon felüli az inteligenciája és apának való megfelelés vágya van benne.(nagymama sem tudja őt lecsalni még az udvarra sem)
Várom válaszát.
köszönettel,
Anita
Persze nem tartom kizártnak, hogy egészen kis kori traumák is nyomot hagyhatnak a gyermek lelkében, ám úgy vélem, esetükben inkább arról van szó, kislánya zárkózottabb a többségnél, nehezen nyílik meg mások felé. Kívülről szemlélve talán aggódással tölti el, hogy alig barátkozik valakivel, míg más gyerekeknek ezer pajtásuk van. Ám ne felejtse el, akinek nagyon sok barátja van, igazi társa alig vagy egyáltalán nincs. Nem tartom problémának, ha kislánya csak kevesebb ember felé nyit, azok a kapcsolatok feltételezhetően sokkal mélyebb érzelmi gyökerűek, mint másoké.
A többiek megismerése viszont fontos momentum, hiszen csak ennek birtokában lehet eldönteni, valóban akar-e majd barátkozni ezzel vagy azzal a társsal.
Javaslatom tehát a következő: mikor lemennének a kertbe, játszótérre, próbálja úgy szervezni a dolgokat, hogy a kis barát jöjjön érte lakásukba. Ön bocsássa előre apuval vagy nagyival ezekkel a szavakkal: " Menj csak előre, én gyorsan befejezem a felmosást és szaladok utánatok." Ez eleinte valóban néhány perc után történjen meg, később elhúzódhat akár fél óráig vagy tovább is. A lényeg, hogy a kislány édesanyja nélkül is merjen lépni mások irányába. Rövid idő elteltével már nem is fog annyira görcsösen édesanyjába kapaszkodni és nélküle is fel meri fedezni a világot.
