Én egy aggódó anyuka nevében irok, neki erre nincs lehetõsége, és sajnos arra se nagyon, hogy valaki megválaszolja kérdését. A probléma annyi, hogy kislány is, kisfia is egy csoportba jár egy óvodába, és azt vette észre, az egyik óvónõ mintha nem úgy bánna a gyerekekkel, ahogy az elvárható lenne. Szerinte nem tanulnak annyit, ami elvárható lenne, nem tart meg foglalkozásokat, pl. torna, mondván, hogy nem bibelõdik az átöltöztetésükkel. (vegyes csoport, ahol arányait nézve sok a kicsi). Beszélt a másik óvónõvel, de õ valamilyen ok miatt nem áll ki mellette, bár õ is tudja, hogy nem stimmelnek a dolgok. Sajnos szülõként is egyedül van, mert bár mindenki morog, senki nem mer (?) kiállni mellette. Most még beszél a vezetõvel, és itt jönne igazán a kérdése: mielõtt a vezetõvel leül, meg a két óvónõvel, joga van-e ill. érdemes-e tájéékozódnia arról, hogy pontosan mit kell tudnia egy adott korú óvodásnak mennyit és mit kell tudnia. Érdemes-e megkérni õket arra, hogy bizonyos vizsgálatokat készitsenek el, vagy sem. Hogyan lehetne megbizonyosodni arról, hogy valóban nem csinál semmit az óvó néni?
Mielõbbi válaszát elõre is köszönöm az aggódó anyuka nevében is.
Válasz:
Tisztelt Levélíró!
Súlyos vád az, amivel az ismerõs anyuka illeti az érintett óvónõt. Látatlanban természetesen semmiképpen nem szeretnék senkinek igazat adni, ám úgy érzem, mindenekelõtt fontos lenne egy-két "részletkérdést" pontosan a helyére rakni. Az óvodapedagógusi diploma megszerzését sok éves tanulmány elõzi meg, s e komoly felkészülés az óvodapedagógia minden kérdését teljes összefüggésében tárgyalja. Ezért semmiképpen nem szabad és nem is lehet egyes részeket kiemelni az egészbõl és mintegy recept-szerûen megmondani, hogy a gyereknek ilyen és ilyen korban mit kell tudnia. Különösen napjainkban, mikor már nem is a tudás megszerzésérõl beszélünk a gyermeknél, hanem indirekt módon történõ élmény-, és tapasztalatszerzésrõl. Tehát, ha a szülõ a gyereket megkérdezi délután, hogy "Ma mit csináltatok?", mire õ ezt feleli: "Semmit, csak játszottunk", az nem feltétlenül azt jelenti, hogy az óvónõ nem végzi a munkáját! Legtöbbször u.is játékosan, anélkül adja át az ismereteket, hogy annak konkrét céljáról a gyerek tudomást szerezne. Véget értek már a régi "szép" idõk, mikor egy foglalkozás csak úgy volt elképzelhetõ, hogy "Most pedig mindenki leül és azt csinálja, amit mondok!" A testneveléssel kapcsolatban pedig szintén nem elképzelhetetlen, hogy a mozgásos tevékenységet direkt a szabadban szervezte az óvónõ. Úgy vélem, mielõtt ismerõse a vezetõhöz menne e kemény vádakkal, elõtte talán magát az óvó nénit kellene szemtõl-szemben (!) megkérdezni. Kellemetlen lenne u.is, ha végül az aggódó anyukának kellene elnézést kérnie az óvónõtõl.
