 |
Óvónő válaszol - Gyermeksziget
Kérdezni szeretnék
Októberben lett a kisfiam 3 éves. Elõtt már nyár végére nappali szobatiszta lett. Miután elkezdte az óvodát, visszaesett, és most 1 hónap óvodába járás után egyáltalán nem szól a pisilésnél. A kakilással nincs gond, azt jelzi, nincs "baleset". Egyébként jól érzi magát az óvodában.
Lehet a visszaesés oka a változás, hogy a bölcsödébõl óvodába került? Hogyan tudom "visszaterelgetni" afelé, hogy szóljon?
Válasz >>>
Kedves Óvónõ!
A lányom hónap végén lesz 2 éves.Nyár elején kezdtük a szobatisztaságra nevelést, szoktatást. Október elejére már ott tartottunk,hogy a napközbeni alvásnál már nem használtunk pelust, mert már hosszú ideje száraz volt a pelusa, és már az éjszakait is le akartam venni róla, mert már az is száraz volt egy hónapja. Napközben mindig játszott, gondolom emiatt mindig az utolsó pillanatban szólt, amikor már pici becsorgott, de mindig szólt. A széklet jelzése, és a bilibe kakálás volt az elsõ, ami teljesen problémamentesen sikerült. Most viszont kb. egy hete bepisil, bekakál, és nem is szól. Úgy látom jönnek a hátsó fogai is, az utolsó 4, nem tudom, ennek lehet-e vmi köze hozzá. Az utóbbi hetekben komoly problémák alakultak ki az életünkben, de semmilyen nagy változás nem történt, csak eléggé feszültek vagyunk a férjemmel. Lehet emiatt is? Nem tudom, mit tegyek, hogyan segíthetnék neki? Válaszát elõre is köszönöm. Üdvözlettel, Erika
Válasz >>>
Kedves Óvónõ!
20 hónapos kisfiammal most kezdtük a bölcsõdei beszoktatást. A bölcsõde magán, és elsõre mindent rendben találtunk. Azonban az ott töltött idõ alatt feltûnt, hogy a kinti játék során a gondozók nem figyelnek kellõképp a gyerekekre. Van egy 1,5 méter magas csúszdás mászóka, aminek a tetején a gyerekek gyakran lökdösõdnek. Ahol felmásznak, ott könnyen vissza is eshetnek. A feljutás sem egyszerû, fõleg a kicsiknek. A gondozónõ szerint mindig áll valaki a mászóka mellett, hogy ne legyen gond, ám én nem ezt tapasztaltam. Elõfordult, hogy egy gondozó volt kint 20 gyerekkel, míg a többiek bent a kicsiket öltöztették és jó pár méterre a mászókától játszott a többi gyerekkel, miközben a mászóka tetején két kisfiú összeverekedett. Akár le is lökhették volna egymást. Nem szeretném túlaggódni a dolgot, de egyelõre nem érzem a gyermekemet biztonságban a kinti játék során. A másik gondom, hogy a bölcsisek az ovisokkal együtt játszanak kint. Sok a verekedés, lökdösõdés és elég eltérõek az erõviszonyok egy 1,5 és egy 3-4 éves gyerek között. Emiatt még inkább aggódom az említett mászókán való lökdösõdés miatt. Ön szerint érdemes lenne másik bölcsõdét keresni? A bölcsõdei játékokra vannak szabályok (például csak olyan mászókák lehetnek, amiket önállóan is teljes biztonsággal tudnak használni a gyerekek)? Általános gyakorlat, hogy a bölcsõdések és az óvodások együtt játszanak?
Elõre is köszönöm válaszát!
Válasz >>>
Kedves Óvónõ!
Kisfiam 20 hónapos. Nagyon okos, értelmes, érzékeny, de mindemellett rendkívül akaratos, exhibicionista gyerek. Gyakran hisztizik, dobálja a játékait, és olyan dolgokat csinál, amit tudja, hogy nem szabad, direkt bosszant minket, ha valamit nem engedünk, de ezekre leginkább nem reagálunk. Sokat foglalkozunk vele (mondókázás, közös játékok), sokat szeretgetjük. Nincs semmilyen családi problémánk. Nagyjából 2 hónapja ok nélkül verekszik. Ha meglát egy gyereket az utcán, játszótéren, odamegy hozzá és megüti, megcsípi. Minden ilyen irányú megnyilvánulását szigorúan tiltjuk. Leszidjuk, elmagyarázzuk, hogy nem szabad és bocsánatot kéretünk vele a bántott gyerektõl. Sajnos teljesen eredménytelenül, mert továbbra is folytatja. Megütni nem szoktuk, nem is fogjuk. Most kezdi a bölcsit és ott (teljesen jogosan) nem nézik jó szemmel ezt a viselkedést. Félek, hogy emiatt gondok adódhatnak a beilleszkedéssel. Nem tudom, hogy ez az agresszivitás mibõl fakad. Ön szerint mikor érdemes felkeresni egy gyermekpszichológus a fenti problémával? Mit lehetne még tenni, hogy javuljon a helyzet?
Köszönettel!
Válasz >>>
Kedves Óvónõ!
Kislányom januárban kezdi az óvodát, ekkor tölti a 3. évét. Teljesen és tökéletesen szobatiszta, mindig jelzi ha pisilni-kakilni kell és a wc-be, vagy bilibe el is végzi örömmel. Alvásnál azonban még kell pelus, minden alkalommal használja. Most, hogy az óvónõ kizárta így, hogy oviba menjen, kétségbe estem, hogyan szoktatom le -egyelõre nappali alvásnál- a pelusról? Már szóban készülünk, erre a hétre beszéltük meg a kicsi lánnyal a próbálkozást, de most beteg, gondoltam, nem lenne ildomos most ezzel terhelni Õt. Van még 2 hónapunk, de úgy érzem magam, mintha bomba ketyegne, és utálom, hogy kötelezõen kell szoktatnom ilyen dologhoz, hiszen olyan szépen jött minden a maga idejében, örömmel tapasztalta Õ is és mi is a különbözõ fejlõdéseit. De az oviba muszáj menni, tehát kedves Óvónõ, adjon tanácsot, hogyan csináljuk?
Köszönettel várom válaszát!!
Üdvözlettel:Martonné Moni
Válasz >>>
Jó napot!
Bár az én kislányom még csak 15 hónapos de már nem viseli el a pelenkát állandóan tépkedi menés közben ha módja van letépi magáról! Már szól hogy kaka van neki még a pisi is kaka!!
A lényeg az hogy csak a wc-re ül rá de csak ruhában azt nem engedi meg hogy lehúzzam a nadrágját! Nem tudom mi lenne jó és hogy mit tegyek!? A bilivel csak játszik! de tudja hogy mire való és arra is ráül ha akarom!! vagy magától !! Mitt tegyek hadjam még és maradjon ez a pelenkatépkedés meg nyavajgás!! Már váltottunk pelust is egyik sem jó neki!!
Kérem segítsen!! Elõre is köszönöm!!
Anita
Válasz >>>
Kislányom májusban lesz 6 éves, vagyis tankötelessé válik 2011 szeptemberétõl. Nagyon okos és ügyes, de hihetetlenül lassú és retteg minden új helyzettõl. Úgy érzem, hogy sokkolná a szeptemberi iskola kezdés, ezért kértem, hogy maradjon még egy évet az oviban.
Sajnos az önkormányzat utasítására minden tanköteles gyereket kiszórnak az oviból helyhiány miatt. A pszichológusnak is ki lett adva az ukász, hogy minden gyereket érettnek nyilvánítson. (Nem is tagadják ezt.)
Mit tehetek azért, hogy a lányom oviban maradhasson még egy évig? A pszichológus csak mosolygott azon, hogy elvihetem a nevelési tanácsadóba, de ott az õ kollégái dolgoznak...
Köszönöm válaszukat elõre is.
Aggódó anyuka
Válasz >>>
Kedves Ovónõ!
Kisfiam 5 napja töltötte be a 3. évét. Egyáltalán nem akar pisilni ill. kakilni sem wc-be sem bilibe. Már 2 hónapja mindig mondja elõre, hogy pisil, ill, hogy kakil.
Kérdeztük hova akar, de eddig mindig a pelust kérte. Mondja wc-be nem pisil. Sokszor van pelus nélkül, és amikor érzi, hogy kell, szól hogy tegyem rá.
A wc-tõl nem fél, mert utánunk is sokszor Õ nyomja meg a gombot, és örömmel mondja, hogy lement. A pelenkában lévõ kakit is a wc-be kell tennünk és figyeli, hogy lemegy.
Már mondtuk, ha a wc-be pisil, én szólok Apának, és este már hozza is a sárga teherautót, amit most kinézett magának. Nem tudom ez jó e, de nem ért semmit. Hasonló korú az unokatestvére, igaz Õ kislány, 34 hónaposan lett szobatiszta. Többször néztük hogy Õ hogy pisil, de az sem hatotta meg. Ön szerint mivel tudnék segíteni neki, hogy elérjük a szobatisztaságot? Oviba nem vették fel, helyhiány miatt, tehát nem stresszelünk miatta.
Elõre is köszönöm válaszát!
Klári
Válasz >>>
Üdvözlöm!
Azzal a problémával fordulok Önhöz,hogy a 3 éves kislányom újra bepisil.Anyagi gondok miatt külföldre költöztünk,ez kb. másfél hónapja történt,de Õ kicsit késõbb jött utánunk,mert lakást kellett bérelnünk.Otthon már másfél éves kora óta nem pisilt be nappal,az éjszakai pisilésrõl 4 hónapja szokott le.Mióta külföldön vagyunk,elõször csak néha éjszaka kezdett néha bepisilni,majd minden nap és most már nappal is és már csak akkor szól,ha már befejezte a nadrágba pisilést.Nem várunk kistestvért(gondolom ez lett volna a következõ kérdés),nincs megfázva.A környezetváltozás miatt lehetne ez?Ennyire megviselhette?Magyarországon a nap 24 órájában vele voltam,itt viszont dolgozom és csak délutántól vagyok vele,addig a mama vigyáz rá.Nagyon várom válaszát.Köszönöm,Üdv,Angéla
Válasz >>>
Tisztelt óvónõ!
Kisfiam novemberben lesz 4 éves(egyke gyerek).Most szeptemberben kezdtünk oviba járni.Õ egy nagyon közvetlen,könnyen barátkozó gyerek.Meg voltam róla gyõzõdve,hogy semmi gondunk nem lesz a beszoktatással.Ám ez nem így történt.Volt egy rövid idõszak az elején,hogy örömmel ment oviba,de mára már ez teljesen megváltozott,minden reggel keservesen sír,hogy nem akar menni,sõt már elõzõ nap délután kezdi az egyezkedést,hogy másnap ne vigyük.Azonban amint én eltûnök a "képbõl",abbahagyja a mûsort(óvónéni is ezt mondja,és más ismerõs anyukák is).Azt mondja azért nem szeret járni oda,mert nem mindig finom az ebéd(elsõ hetet végigsírta,mire kezdte megszokni az ottani ételeket,ugyanis eléggé válogatós),meg mert én nem maradok ott vele.Rengeteget beszélgetünk vele otthon,mesélünk neki,magyarázunk,de úgy látom hiába.Óvónénivel beszélgettem már,õ azt mondja,ahogy én elmegyek abbahagyja a sírást, nincs vele semmi gond utána,jól viselkedik,jól érzi magát.Engem azonban mégis aggaszt a viselkedése.Óvónénikkel meg vagyunk elégedve,és úgy gondolom egy 4 éves gyereknek már közösségben a helye,meg hát mi is dolgozunk,nincs aki vigyázzon rá.Szeretném tudni Önnek mi a véleménye,és hogy ha egyáltalán megmondható,meddig tart az ilyen viselkedés?Válaszát elõre is köszönöm.
Válasz >>>
Következõ 10 Óvónõ válaszol
|
 |