Tisztelt Óvó néni!
Örömmel vettem tudomást az oldal mûködésérõl. Két nagyon égetõ kérdésemre szeretnék tanácsot kapni.
Kisfiam 4 éves, 1 éve jár oviba. Elég nagy különbség van az óvodai és az itthoni viselkedése között. Az oviban beül egy sarokba és a saját, otthonról hozott játékaival játszik. Itthon viszont nem lehet 2 szót szólni tõle, annyit beszél, állandóan van valami közlendõje. (Nem ez a baj).
Az oviban mutatott passzivitásáról azt hittük, hogy pár hónap alatt "kinövi". Kértem az óvonõket, segítsenek neki valahogyan beilleszkedni, hiszen óvodán kívül, vannak játszótársai, akikkel jól eljátszik hosszú ideig is. Azt mondták nem akarnak beleavatkozni, olyan jól elül a sarokban, "nem akarják megzavarni õt."
Második problémám az, hogy jár az oviba egy nagyon verekedõs kisfiú, aki komoly sebeket ejtett már a gyerekeken. Hol a kabátokat szaggatja ki a fogaival, hol a gyerekem oldalán tépi fel a fogsorával a bõrt, hol csak karmol. Több szülõ is azt tanácsolta a gyermekének, kerülje el a verekedõs kisfiút, több kevesebb sikerrel. Próbáltam beszélni a szüleivel is a dologról, de úgy vettem észre inkább büszkék rá, mintsem hogy sajnálnák a dolgot. Egyégként is elég furcsa értékrendjük van a szülõknek. (Pénzzel mindent el lehet intézni típus.) A gond az, hogy az óvónõk és a vezetõ óvónõ sem mer semmit tenni, mivel az apuka menõ vállalkozó, és elég nagy hatalmi és érdekösszefonódás van az óvodát mûködtetõ önkormányzat és köztük. Megnevelni a szülõket , szerintem nem járna sikerrel, mivel befogadóképességük és -készségük, finoman szólva is korlátozott.
A kérdés tehát? Tûrjünk, és nyugodjunk bele, hogy a hátra lévõ két-három évet kisebb nagyobb sebesülésekkel ússzuk meg, avagy irassam be már most harcmûvészeti tanfolyamra a gyerekemet (vicc) ill. gyûjtsek aláírásokat a mérges kissrác spec. óvodába való áthelyezéséért? Válaszát elõre is köszönöm
Válasz:
Kedves Levélíró!
Elsõ kérdésére válaszolván: gyermeke minden jel szerint még az eltelt egy év alatt sem tudott igazán feloldódni a csoportban, ám hiszem, hogy ez hamarosan változni fog. Ön nagyszerû rálátással azonnal feltérképezte, hogy a probléma megoldásában a kulcsfontosságú szerep az óvónõké (lett volna, ha tesznek valamit). Mivel azonban, mint írja, sajnos nem partnerek a dologban, így marad az utóbbi megoldás: szervezzenek egy-két játszódélutánt otthonukban, ahová hívják el a kisfiú néhány óvodás társát. Itt gyermeke, mint a "ház ura" minden bizonnyal az óvodai mentalitásánál sokkal határozottabban, bátrabban mer megnyilatkozni társai felé, akikkel ezen keresztül egyre jobban oldódhat a viszony.
Másik kérdésével kapcsolatban valóban döbbenetesnek tartom, hogy a verekedõs „jómadár” ügyében senki nem mer (és nem akar?) lépni az óvoda dolgozói közül. Az óvónõknek szakmai kötelességük lenne az ilyen eseteket kivédeni azzal, hogy egyik szemük állandóan a szóban forgó fiún van és agresszivitását határozottan elutasítják. Mivel azonban rájuk a fenti módon sajnos nem lehet számítani, marad az alábbi alternatíva: kezdeményezzenek soron kívüli szülõi értekezletet az óvónõknél, amelynek tárgya az ominózus verekedõs eset lene. Ezen feltétlenül vegyen részt az óvoda vezetõje is! Itt minden (!) érintett szülõ emeljen hangot panaszainak és szembesítsék a verekedõs gyermek szüleit a probléma súlyával! Ha itt sem születik semmiféle hathatós megoldás az ügyben, jelezzék, hogy az Önkormányzat oktatási osztályára írásos beadványt juttatnak el ezzel kapcsolatban. Semmiképpen nem szabad belenyugodni, hogy egyetlen óvodás agresszivitása állandó félelemben és szorongásban tartson másik 25 gyermeket!
