NAgyon örülök, hogy rátalátam, az Önök véleményem szerint rendkívül szimpatikus és empatikus honlapjukra.
Remélem, hogy az én problémámra is megnyugtató választ tud adni.
Kislányom idén novemberben tölti be a 4. életévét; idén januárban kezdte meg az ovit ahova annak idején édeapja és nagypapája is járt. Lényeges szempont, hogy elsősorban azért költöztünk fel a fővárosba , hogy a gyerek ebbe az oviba járhasson.A Vivi mivel nagyon anyás gyermek, nehezen igyekszik beilleszkedni a közösségbe, ahol úgy igazán azokon a gyerekeken kívül akik már régebb óta ismerik egymást, még nem nagyon játszanak egymással (az óvonők megnyugtattak minket szülőket, hogy ez életkori sajátosság is.) A gyerek a beszoktatás alatt sem nagyon tudott feloldódni, hiába ültem tőle 3 m-re, de az óvonők efelől is megnyugtattak, hogy a Vivi is nemsokára "megszokja" az ovit. A gyerek először a szigorúbb óvonénivel szimpatizát, de később ez megváltozott, mert elmondása szerint azért nem szereti most az óvoninét mert az sokszor hangosan kiabál a gyerekekel és állandóan sürgeti őket (ő szokott arról tájékozatni, hogy a gyerek egy picit lassan eszik, alaposan megrágja az enivalót?!)
Válasz:
Kedves Levélíró!
Először is köszönjük kedves, elismerő sorait, mellyel honlapunkat illette, megtisztelő figyelmére a továbbiakban is számítunk!
Problémájával kapcsolatban meglátásaim a következők: elképzelhető, hogy a félig nosztalgikus, másrészt nagyon is tudatos óvodaválasztási szempontoknál az óvónők személyének kérdése talán kissé háttérbe szorult. Az, hogy egy óvodai csoport mikorra és milyen mértékben kovácsolódik össze valódi, összetartó gyermekközösséggé, nagyrészt a pedagógus felelőssége. Való igaz, hogy kiscsoportban még sokkal inkább a felnőtt centrikusság jellemző a picikre, (t.i. kortársai helyett inkább a felnőttekhez ragaszkodik) ám ez egy idő után fokozatosan kezd átváltani másik irányba. Ekkor már inkább csoporttársaihoz fűzik mélyebb érzelmi szálak, kezdenek kialakulni bimbózó baráti, pajtási kapcsolataik. Optimális esetben, 4 éves korban ez a folyamat már kezdetét veszi. Az, hogy Vivi óvodájában sem a felnőtti, sem a gyermeki kapcsolatok nem mélyültek el, mindenesetre elgondolkodtató. Reményeim szerint, ha az óvónőkkel nem is, csoporttársai közül néhánnyal sikerül jó kapcsolatot kiépítenie gyermekének. Még ha nem sok reménnyel is kecsegtet, kérje ebben az óvónők együttműködését. (közös játékok egymás megismerésére, elfogadására, közösséget formáló programok, kirándulások …stb. szervezése) A lehetőségek tárháza végtelen, bízzunk benne, hogy az érintett óvónők élni is fognak vele.
Az pedig nem hogy nem baj, de sokkal inkább örömteli kellene, hogy legyen, hogy ebben a rohanó világban vannak még olyan emberkék, akik nyugodtan, a falatot alaposan megrágva, kulturált módon képesek étkezni. Sok felnőtt is példát vehetne gyermekéről, biztosan kevesebb lenne az emésztési, idegrendszeri problémákkal küzdő ember!
