A kisfiam 4 éves, most kezdete a középső csoportot. Tavaly nehéz volt a beszoktatas, még nem nagyon játszott együtt a gyerekekkel, de azt mondták, hogy ez majd megoldódik. Idén boldogan szaladt be az oviba, hogy játszhat a többi gyerekkel, de sajnos úgy tűnik, hogy ebben nem túl ügyes. Pedig teljesen normálisan viselkedik, de nem talált barátot. Már mindenkinek megvan a játszópárja, így monjda, és hogy ő magányosan játszik. Hogyan lehet őt abban segíteni, hogy elfogadtassa magát? Ebben a kérdésben az óvó néniknek kellene lépni valamit? Lehet, hogy ez fixálódik benn és így marad, egyedül lesz az iskolában és később az életben?
Köszönettel várom válaszát
Mónika
Válasz:
Kedves Mónika!
Nem kell kétségbeesni, gyermeke is meg fogja találni társát, társait a csoporton belül, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Gondoljunk csak arra, amikor egy gyermek új osztályközösségbe kerül az iskolában, bizony időbe telik, míg elfogadtatja magát másokkal és megtalálja a helyét a közösségen belül. Ez azonban előbb-utóbb be szokott következni, nem kell aggódni miatta.
Az óvó nénik is sokat tehetnek a kisfiú beilleszkedésének elősegítése érdekében, pl. szerepjátékok kezdeményezésénél neki is javasolnak ilyen-olyan szerepet. Pl: boltos játéknál ő az eladó, aki készségesen kiválogatja a legszebb árut a vásárlóinak. A közös játékoknál lehetőségük nyílik a gyerekeknek az eddig zárkózottabb társakkal is megismerkedni, rejtve maradt jó tulajdonságaikat felfedezni, kapcsolatokat építeni velük.
Az előbbiek mellett vannak bizonyos közösségformáló, egymás megismerését, elfogadását célzó közös játékok is. Ezek is sokat segíthetnek a fiúcska elfogadásában, megszeretésében.
Amit pedig Ön tehet: adjon lehetőséget kisfiának arra, hogy otthonába meghívhassa a számára szimpatikus gyerekeket, így hazai környezetben gyermeke is sokkal bátrabb és kezdeményezőbb lesz a többiekkel.