Beáta kisfia bár már 5 éves, sajnálatos betegeskedései, a folyamatos hiányzások miatt mégsem sikerült beszoknia az óvodába. Az édesanya napi küzdelmet folytat tanköteles gyermekével az óvodázást illetõen. A kisfiú sírva könyörög, hogy ne kelljen oviba mennie, édesanyjának pedig megszakad a szíve, de mégis küldenie kell.
Kedves óvónõ!
Teljesen tanácstalan vagyok már az 5 éves fiammal kapcsolatban. Õ asztmás. Sajnos minden vírusfertõzés alkalmával 2-3 éjszakán át befullad, gyógyulása kb 2 hetet vesz igénybe. Három évesen kezdtük az ovit. Többet volt otthon, mint az oviban. Tüdõgyógyász tanácsára februártól már nem vittük közösségbe. Következõ évet elkezdtük az oviban, a helyzet ua. maradt ráadásul toxémiás terhesként patthelyzetbe kerültem. Csak a húgom segítségére számíthattam (a férjem nagyon sokat dolgozott). Õ viszont nem tudta vállalni, hogy az õ lányát és az én fiamat külön oviba hozza-viszi nap mint nap. Így kénytelen voltam átíratni abba az oviba, ahova az õ lánya járt. Õk ketten nagyon szeretik egymást. Reméltem, ettõl kezdve nagyobb örömmel jár majd oviba. DE NEM! Júniusban múlt 5 éves, tehát tanköteles. Az idei tanévet 1 hét betegséggel kezdtük. Aztán 1 hetet járt oviba, utánna 2 hetet itthon volt. 1 hét 1 nap után újból itthon van. DE ha csak fizikai problémák lennének, nem aggódnék (annyira). Az óvónõt régóta ismérem. Tapasztalt, kedves fejlesztõpedagógus. A másik óvónõ is nagyon profi. Most 4. napja van itthon, de már elõre fél az ovitól. Minden nap többször rákérdez, hogy hány nap múlva kell (hisz tanköteles) oviba mennie. Sír, "hisztizik", hogy õ nem akar, unatkozik az udvaron, egy ideje már azt is mondja, hogy a teremben is unatkozik, pedig egyáltalán nem egy sírós, hisztis alkat. Látszik rajt, hogy szorong. Egyezkedik, hogy õ már iskolába akar menni. Nyitott is lennék rá, de ilyen múlt után azt gondoltam, hogy jobb lenne , ha megerõsödne fizikailag (egyébként is 110cm és 18kg). Az igazsághoz hozzátartozik, hogy érzékeny alkat. Az újat kétkedve fogadja, elutasítja, aztán utána rajong azért amit olyan nehezen fogadott el (pl. kétkerekû bicózásra azt mondta, hogy õ soha, õ csak pótkerékkel. Aztán beszélgetések után megpróbálta. 1 héttel a próba után már 10km-t biciklizett az apjával egyhuzamban). Higgye el, rengeteget beszélgetünk az oviról is. Lehet, hogy egyszer az ovi is ilyen "nehezen fogadom, de utána rajongok érte" kategóriába esik???
Válaszát elõre is köszönöm:
B. Beáta
Válasz:
Kedves Beáta!
Kisfia korábbi betegeskedése megakadályozta, hogy a beszoktatás már a kezdet kezdetén gördülékenyen történjen. Mire megszokhatta volna az új helyet, jött egy újabb váltás: egy másik óvoda. Ismét ismeretlen arcokat, idegen környezetet, másfajta napirendet kell megszoknia, ami egy érzékeny lelkû gyermek számára nem könnyû feladat, ám nem lehetetlen! Kellõ türelemmel, megértéssel kell kezelni a helyzetet, és remélhetõleg hamar túljut a nehezén.
Javaslom, kérjék ebben az óvónõk segítõ együttmûködését is, akik a leírtak alapján egészen biztosan kellõ támogatással fognak kisfia mellé állni. Kérjék meg õket, segítsék a gyermeket abban, hogy megtalálja helyét a csoportban. Sokat tehetnek a társas kapcsolatok alakításáért is, azaz hogy kisfia új barátokra leljen az ezidáig ismeretlen gyerekcsoportban.
Ön beszélgessen továbbra is sokat az oviról gyermekével, bábozzák el, játsszák el az aznapi "ovis csodákat". Ezzel is sokat segíthet gyermekének abban, hogy felfedezze az óvoda szépségeit és ezáltal csökkenjenek a benne felgyülemlett szorongások.
Az iskolába "menekülést" semmiképpen nem javaslom, mert sem életkor tekintetében, sem testi érettség vonatkozásában nem lenne egyértelmû a beiskolázás szükségessége.
