Kedves Ovónéni!
Kisebbik fiam 3 és fél éves, fél éve jár óvodába. Kezdetben minden jól indult. Mostanában azonban az ovónõk sûrûn panaszkodnak rá, hogy agresszív lett a többi gyerekkel. Szétrúgja a felépített kockaváraikat, összefirkálja a másik kisfiú által rajzolt rajzot és ki is dobja a szemétbe a papírt. Kockákat dobál, szóval pusztít, rombol.
És csúnyát is mondott az ovónéninek.
Szeretném elmondani, hogy normális család vagyunk, férj, feleség együtt, nagyfiú 4. osztályos. õ is ebbe az oviba járt 4 évig, soha semmi gond nem volt vele. tény, hogy ez a kisebbik gyermekem hisztisebb, erõteljesebb egyéniség és még anyásabb, mint a nagyobb fiam. szeretnék én a kicsi agresszivitásán, furcsa dolgain változtatni, de nem tudom igazán, mit kellene tennem. az egyik ovónõ szerint beszélgessek vele folyamatosan, hogy mit kellene másképp csinálnia. ezt a férjemmel folyamatosan meg is tesszük. még elmondanám, hogy dolgozom, kevesebbet vagyok a gyerekekkel, mint szeretnék, de abban a napi pár órában, amit velük tölthetek, mindent igyekszem pótolni, de ezt úgysem lehet. a másik ovónéni reggelente rendszeresen letámad, hogy micsoda dolgai vannak a kisfiamnak. ma reggel is panaszkodott rá, én hajnalban álmosan, hólapátolás után csak hebegtem-habogtam. úgy tûnt ki a hangjából, hogy ez a gyerek magatartászavaros, és õk mindent megtesznek, de nekünk is együtt kellene mûködnünk. én ezt értem, meg is tesszük, amit lehet. az volt az érzésem, oda akar kilyukadni, hogy mi renittens, rossz család vagyunk, és nem törõdünk a gyerekekkel, azért olyan ez a gyerek, amilyen. nem volt erõm korán reggel gyõzködni, hogy higgye el: mi rendes család vagyunk, bár feszültségmentesen azért nem tudunk élni, mint ahogy mások sem. de íme: itt van egy 4. osztályos, értelmes fiam, akivel az oviban sosem volt gond, tehát tudunk mi azért normálisan gyereket nevelni. úgy éreztem, hogy nem vagyok képes harcolni. tény, hogy a kicsi más, de nem lehet, hogy - szülõi hibáinkat is beismerve és nem eltagadva - valami az oviban sem stimmel? tisztelettel várom válaszát: Erika
Válasz:
Kedves Erika!
Elsõként, azt hiszem, érdemes lenne végiggondolni, hogy gyermeke magatartási problémái kb. mikortól jelentkeztek ill. hogy ebben az idõszakban történt-e valamilyen változás akár a családi, akár az óvodai életben. Amennyiben a válasz igen, ebben az esetben a változás-okozta körülmények tükrében kell a továbbiakban cselekedni.
Ám ha nem történt semmi jelentõsebb dolog, úgy a következõket tudnám hozzáfûzni:
A gyermeki agressszió, a romboló játék okai az esetek nagy többségében a nem megfelelõ családi nevelés (diktatórikus nevelés) következményei. Ám megjegyzem, hogy az óvodai nevelésben is elõfordulhatnak olyan körülmények, amelyek ilyen reakciót váltanak ki a gyermekbõl. Én ezt így látatlanban természetesen nem tudom és nem is akarom megítélni, csupán a következõket javasolnám: üljön le beszélgetni az óvónõvel, és konkrét esetek kapcsán próbálják meg egyezteteni az alkalmazott nevelési eljárásokat. Pl.: Mit csinál az óvónõ, ha a kisfiú összefirkálja mások rajzát? Bünteti-e? Ha igen, akkor hogyan? Ezzel szemben Önök otthon mivel próbálnak és tudnak hatni a gyermekre?... stb. Amit viszont feltétlenül javaslok óvónõ kollegáimnak és Önöknek egyaránt, az az állandó dícséret, buzdítás. Nagyon hasznos lenne, ha az óvónõk bizonyos felelõsséggel járó feladatokat bíznának a fiúcskára, aminek elvégzéséért természetesen szintén nem maradna el a dícséret.
Javaslom még, ha mód van rá, egy nyílt nap keretében üljön be a csoportba és kísérje figyelemmel gyermeke megnyilvánulásait. Elképzelhetõ, hogy így fény derülhet olyan okokra is, amelyek idáig rejtve maradtak.
