Szeptember egy izgalmas hónap a számunkra, kislányunk óvodába megy, itthon pedig a jelenleg 17 hónapos testvére várja majd haza. Gyermekünk minden mozgásos tevékenységben nagyon ügyes, ám, ha szeretnék neki mesélni, vagy verset tanítani, elutasít. Általában sok minden iránt érdektelenséget mutat, ami engem nagyon zavar, kicsit elkeserít, félek, hogy nem lesz érdeklődő, szinte azt érzem, hogy "leszólja" az eseményeket és dolgokat, olyan uncsi kifejezéseket használva. Szeretném tanácsát kérni, mit tegyek 3,5 éves gyermekem esetében?
köszönettel: Fruzsi
Válasz:
Kedves Fruzsi!
Kérdezi, mit tegyen gyermeke érdekében, a válaszom: semmi különöset. Csak olyan tevékenységeket végezzenek, amihez a kislánynak is kedve van! Attól ne féljen, hogy ez az érdektelenség így marad mindörökké, az óvodában szakavatott pedagógusok pontosan tudni fogják, melyik gyermeket hogyan és miként kell motiválni egy-egy tevékenységre. Tudni fogják, hiszen ezt tanulták hosszú éveken keresztül. Egy-egy jól sikerült, jól elkészített eszköz, egy kellő helyen és helyzetben történő szóbeli kezdeményezés, ill. a többi lelkes gyermek érdeklődése egészen biztosan meghozza a kedvét kislányának is a tevékenységekhez!
Ne aggódjon, nincs miért!