Két gyeremekem van.A 10 éves kis(nagy)fiam nyugodt, kiváló tanuló és sportoló. A kicsi 3 és fél éves kiscsoportos. Hamar megtanult mászni, járni,stb. Ekkor kezdõdtek a számomra eddig ismeretlen dolgok. Mivel a pici mindent amit akart meg is csinált(kiborított, összetört, tépett). Nagyon erõs fizikailag, soha nem sír, még tetanusznál sem, vagy ha vérzõ seb lett a lábán. Pedagógusnak tanuló ismerõsöm szerint koránál okosabb(pl.ismeri a napfogyatkozás menetét, állatokat a lexikonból, hogyan élnek.., kéri tanítsam meg a betûket írni, 10-es számkörben a kezemen összead, kivon). Én szóval próbálok fegyelmezni, ha kell 5x elmagyarázom mindkettõnek mit miért lehet vagy nem szabad csinálni. Alapvetõen 2 dolog aggaszt.
1.A kicsi nem beszél tisztán (l,r,dzs).
Az óvo néni szerint még nincs baj, nagycsoprtra kell teljesen tisztán beszélnie. Szopja az ujját. Ez oka lehet esetleg a hangképzésnek? Sokat énekelünk, mondókázunk. Ha észreveszi, hogy vmit ismételek vele figyelmeztet, hogy még kicsi, ezért nem tudja kimondani.
2. mostanában lecsendesedett a kicsi, de hirtelen indulatba jön ha,
- oviban játszik és belelépnek a játékába vagy szónélkül elveszik tõle. Nevelõje szerint ekkor elintézi 2 perc alatt a sérelmét, és tovább játszik. DE soha nem kezdeményezi a verekedést, veszekedést!
- ha összezördül a testvérével, vagy édesapjával, esetleg nem neki adunk igazat elkezd csapkodni. Ilyenkor szépen szólok hozzá, hogy mi nem bántottunk, te se bánts minket. Ezután a nyakamba omlik és zokog. Majd vége mintha mi sem történt volna.
Azt olvastam, a gyermek aggressziója a szülõ aggresszióját tükrözi. Ha mi nem bántunk senkit, nem vagyunk hirtelen lobbanékony ideges emberek, mivel lehet magyarázni a kirohanásokat?
Köszönöm válaszát,
Syl
Válasz:
Kedves Syl!
Elsõ kérdésére válaszolván: a kisgyermekkori beszéd tisztasága bizony sok kicsi esetében jelent problémát. 3 éves korban még valóban korai lenne aggódni emiatt, ám a kisfiú rendkívül ravasz reagálásához (t.i.: "még kicsi vagyok és ezért nem tudom kimondani") a következõ hozzáfûznivalóm lenne: a gyermekkel kapcsolatos bármely aggályt, kérdést óvónõ és szülõ sohase a gyermek elõtt beszélje meg. Minden valószínûség szerint ennek köszönhetõ ugyanis, hogy a fiúcska ilyen okosan kivágta magát a problémából. (Meghallhatta az óvónõ "védõbeszédét" és ebbõl azonnal ötletet merített.)
Mindezek mellett javaslom, hogy amennyiben a beszéd tisztasága minden igyekezetük ellenére sem javul néhány hónapon belül, nem ártana felkeresni logopédus szakembert.
Második kérdése a gyermekénél tapasztalható agresszióval kapcsolatos. Az önvédelmi agresszió (csak akkor támad, ha õt is bántják) súlya nem olyan nagy, mint mondjuk a támadó jellegû agresszióé. Míg elõbbi oka pontosan feltérképezhetõ és kizárólag saját érdekeinek megvédésére irányul, addig az utóbbi szándékos provokációt takar. Az Ön gyermekénél tapasztalható megnyilvánulást mindenképpen az elsõ csoportba sorolhatjuk, mely, - valljuk be magunknak is, - nem tekinthetõ olyan nagy bûnnek. (A felnõtt társadalom törvénykezésében is teljesen másként értékelik az önvédelmi agressziót, mint a támadó jellegût.) Mindezek mellett azért fontosnak tartom megemlíteni, hogy a gyermeknek muszáj megtanulnia és elfogadnia, hogy problémáit ne ilyen módon oldja meg! Ebben van óriási szerepe a felnõtt nevelõi hozzáállásának, következetességének!
Amit Ön a gyermeki agresszió egyik magyarázataként említett, (azaz: a szülõi agresszióra adott válasz), az semmiképpen nem ilyen esetekre vonatkoztatható. Pszichológiai szempontból akkor beszélhetünk errõl, mikor a túl agresszív (!) gyermek azért vezeti le feszültségeit, indulatait a gyermekközösségben, mert otthon teljes elnyomás alatt tartják, szabadságában, önállóságában durván korlátozzák. A felgyülemlett indulatok ezért az óvodában törnek a felszínre. Levele alapján azonban feltételezem, hogy Önöknél szó sincs ilyesmirõl, s az agresszió jellege sem támadó, mint az elõbbi példámnál jellemzõ, hanem kizárólag védekezõ.
A kisfiúra való rászólás nyomán tapasztalható kétségbeesést zokogást nem tartom kellõen megalapozottnak, ha valóban nyugodt, szelíd hangon figyelmeztették. Sokkal inkább itt is valamiféle okos reagálásról lehet szó, mellyel igyekszik meglágyítani szülei szívét, így vonva ki magát a felelõsségre vonás súlya alól. Fontos, hogy amikor valóban elfogadhatatlan módon viselkedik a fiúcska, ne engedjék magukat ellágyítani. Gyermeküknek is meg kell tanulnia, hogy bizonyos szociális szabályok rá is éppúgy vonatkoznak, mint bárki másra.
