Kérdésem nem is igazán a gyermekemmel kapcsolatos, hanem sokkal inkább velem. Úgy gondolom, és ebben férjem is meg szokott erõsíteni, hogy túlzottan ragaszkodom kislányomhoz. Õ most márciusban múlt két éves. Ragaszkodásom talán még nem beteges, újabban már 1-2 órára a nagyszülõkre is rábízzuk a gyereket, de nem tudok nyugodtan lazítani. Ami igazán aggaszt, az az, hogy júliusban kistestvére fog születni. Már most érzem, hogy várandósságom alatt sem foglalkozom az új jövevénnyel, mint amikor lányomat vártam. Vele már magzati korban is sokat foglalkoztam, beszéltem hozzá, simogattam a pocakomon keresztül, és már akkor úgy éreztem, hogy õ csak az enyém lesz. (Talán ez abból ered, hogy nekem nem volt felhõtlen, igazi anya-lánya viszonyom az édesanyámmal, és talán rajta keresztül próbálom kárpótolni magam.) De lényeg a lényeg, félek attól a pár naptól, míg bent kell lennem a kórházban, mikor a tesó születik. Már az orvosommal is elkezdtem alkudozni, hogy a lehetõ legrövidebb idõt kelljen ott eltöltenem. Aztán meg attól is félek, hogy a féltékenység elkerülése végett nem szánok majd elég idõt a tesóra. Nem szeretném, ha majd nagyobb korában a kicsi érezné magát túlzottan nélkülözöttnek, és azt sem szeretném, hogy ez problémát szüljön közöttük. Tele vagyok kérdéssel, aggodalommal. Nem tudom, mit csináljak. Ön szerint forduljak szakorvoshoz, vagy bízzak az ösztöneimben, hogy majd csak megtalálom az arany középutat? Szerencsére férjem még segítõkész, de azt hiszem, kezdek az idegeire menni. Kérem segítsen!
Köszönettel: Ágnes
Válasz:
Kedves Ágnes!
Meg kell, hogy nyugtassam, aggodalmai korántsem számítanak ritka jelenségnek az édesanyák körében, ezért nem hiszem, hogy „kórosak” volnának. A kislányától való néhány órás távollét nem csak Önnek okoz szorongást, hanem majd` minden szülõ (különösen anyuka) így érez. Tapasztalataim szerint ez a gyermeki önállóság kibontakozásával párhuzamosan, mikor is kislánya kezd nagylány lenni, fokozatosan enyhülni fog. Az pedig, hogy a júliusban születõ kis jövevényre egyelõre nem tud az elsõ gyermekhez hasonló módon ráfigyelni, teljes mértékig érthetõ. Elég, ha belegondolunk abba, hogy egy két éves gyermek az édesanya szinte minden pillanatát leköti, elég ha csak a gondozási, nevelési teendõkre gondolunk. Megnyugtathatom, ezzel szinte minden édesanya így van! Egy azonban bizonyos: a pici világrajövetelének pillanatától kezdve ez az érzés megosztottá válik. Attól a perctõl kezdve, hogy karjába veheti, szemébe nézhet kisebbik gyermekének, a világ legtermészetesebb dolga lesz, hogy a dobogós elsõ hely igazságosan megosztottá válik. Innentõl ugyanis kisebbik csemetéje is ugyanolyan „kézzelfogható valóság” lesz, mint a nagyobbik leányka.
Nyugodjon meg, vegye egy kicsit lazábbra a dolgot, és ne tegyen másként, mint eddig: egyszerûen szeressen! Örüljön, hogy júliustól ezt a szeretetet megduplázhatja!
