Régóta olvasom ezt a honlapot, nagyon jó - és legfõképpen hasznosítható -tanácsokat találtam benne. Ezért gondoltam, hogy problémámmal Önhöz fordulok. Kisfiam 4 éves lesz. A gond az, hogy alig-alig hajlandó szót fogadni itthon. Állítólag az oviban is sokszor rá kell szólni, de itthon szinte soha nem csinálja azt, amit kérek tõle. Ha kedve van, akkor nagyon kedves és segítõkész, de általában nincs kedve és olyankor kezdõdik a folyamatos egyezkedés. Akkor hajlandó szót fogadni, ha valami érdeke fûzõdik hozzá. Pl. "Csak akkor jöhetsz el vhova, ha megcsinálod, ha szót fogadsz..." stb. Ez nyilván nem jó megközelítés, de nem tudom, mivel vehetném rá dolgokra. Tipikus példa a játszótérrõl hazajövetel. Hiába beszéljük meg, hogy ez az utolsó csúszás, egészen addig csúszik, amíg Apával el nem indulunk haza. Ha látja, hogy nem viccelünk, tényleg hazindulunk, akkor jön csak Õ is. Másik eset pl. bottal vert egy fát. Magyaráztam neki, hogy ezt nem szabad. (Elmondtam miért.) Ennek ellenére továbbütötte. Ha ismételten rászólok, akkor azt válaszolja, hogy "Ne nézz ide!" Nem tudom megértetni vele, hogy ha valamit nem szabad, azt akkor sem szabad, ha én nem látom. Ezt több mindennel kapcsolatban elõ szokta adni.
Ha olyat mondok, ami nem tetszik neki, akkor kiabálni kezd velem, hogy: "Többet nem beszélek veled!"
Olyan mintha dackorszakban lenne, de ehhez már kicsit idõs, nem?
Múltkor meg is ütött. Rászóltam, erre megint megütött és utána egy bottal vágott rám. Rácsaptam a kezére (pedig soha nem szoktam), Õ pedig sírva kiabálni kezdett, hogy: "Anya szégyelld magad, azonnal kérjél bocsánatot!" Ebben a pillanatban én is megértettem, hogy most mutattam be a kisfiamnak a "bort iszik, vizet prédikál" mondást a gyakorlatban.
A környezetemben persze mindenki nagyon tudja, hogy hogyan kellene Õt rávenni az "engedelmességre", pl. miért nem csapok a fenekére (egyáltalán nem értek egyet ezzel a módszerrel), a fejemre fog nõni...stb. Büntetésként én be szoktam küldeni a szobájába gondolkodni, illetve a sarokba állítani hasonló céllal. Utána pedig, ha eltelt egy kis idõ, és mindketten megnyugodtunk, akkor megbeszéljük, hogy erre miért is volt szükség.
Az tény, hogy elsõ gyerek és biztos el is van kényeztetve, állítólag én mindent ráhagyok, de nem tudom, hogy vehetném rá az együttmûködésre és nem pedig engedelmességre.
Valahol azt olvastam, hogy amikor a gyerek dacol, akkor valamilyen nevelési hibát vétünk, és õ ezt így juttatja értésünkre.
Biztosan valamit másképpen kellene csinálnunk, ehhez szeretnék segítséget kérni. Elõre is köszönöm: Katalin
Válasz:
Kedves Katalin!
Az Ön által említett dacosság, a "dackorszak" sajnos nagyon is jellemzõ (lehet) erre az életkorra. Ez a probléma azonban nem minden gyermeknél jön elõ, hanem valóban, sajnos egyfajta nevelési hiba következménye. Levele alapján azt hiszem, esetükben egyfajta "túl liberális" nevelõi hozzáállás okozza a gondokat. Ezt az Önök részérõl egy sokkal következetesebb, határozottabb nevelõi attitûd segítségével lehetne kiküszöbölni. Pl.: ha azt mondják, hogy ez az utolsó menet a csúszdán, akkor keményen tartsák is magukat ígéretükhöz. A beígért utolsó csúszás után azonnal (!) induljanak hazafelé. Minden esetben tartsák magukat "a kimondott szó kötelez" elvéhez. Ez még nem felesleges szigorúság, hanem szükséges következetesség!
A testi fenyítésnek, tettlegességnek még enyhe formában sincs helye a demokratikus nevelésben. Fontos, hogy ez nem csak a szülõ részérõl, de a gyermek irányából sem (!!!) elfogadható! Amennyiben újra hasonlóképpen elragadtatná magát a kisfiú, úgy azt javaslom, hogy kezét határozottan megfogva, szigorú tekintettel és hangon utasítsa el az ilyen jellegû próbálkozást. Közölje a gyermekkel, hogy ezt nem szabad, anya most nagyon haragszik. Ezután hagyja magára a vélhetõen tomboló, hisztizõ gyermeket, és ne figyeljen az ezt követõ "jelenetekere." Amint rájön, hogy szülei "nem vevõk" a mûsorra, hamarosan abbahagyja azt és õ jön oda Önökhöz engesztelésért. Ekkor kell megragadni az alkalmat a mélyebb beszélgetésekre, a szabályok jó szóval történõ megértetésére és elfogadására.
Biztos vagyok benne, hogy az elõbbiekben említett, kissé következetesebb nevelés elõbb-utóbb sokszorosan meghozza gyümölcsét.
