Igaz, hogy kisfiam még nem óvódáskorú, de szeretnék Öntõl segítséget kérni, mielõtt a rossz útra térnénk.
Másfél éves kisfiamnál soha nem volt egyszerû az evés. Egy éves koráig szoptt és imádott szopizni. Idõközben bevezetésre kerülõ fõzelékeket nem volt könnyû menet meg szerettetni vele. Volt egy pár hónapos idõszak, amikor szinte mindent megevett, aztán elkezdett egyre szûkülni a kör. Most ott tartunk, hogy másfél éves és semmi, de az égvilágon semmilyen fõzeléket nem eszik meg. Jó! gondoltam, egye már azt amit mi!
De ez sem mûködik! Ránézésre eldönti, hogy neki az adott ebéd nem kell. Azt sem tudja mit kap, meg sem hajlandó kóstolni. Vagy! ha már evett olyat, akkor is gyakori, hogy egyszer kell egyszer nem. Délelõtt direkt nem adok neki sok tízórait, hogy ebédre éhes legyen, és megegye amit kap. Sokszor amint belenéz a tányérba elkezdi a hisztit, amit aztán nem bír abba hagyni fél órán kersztül sem. Én nem hagyom, és nem teszek elé mást, mert tapasztalatból tudom, hogy amit akartam adni, azt szereti. Van, hogy minden nap inkább éhesen alszik el, és mikor felébred sem hajlandó még mindíg megenni az ételt. Nem azért nem eszik, mert nem éhes, mert egyébként jó étvágyú gyerek. Ilyenkor megy mindíg a konyhába, húz magával és mutogat a pultra, hogy ham-ham- A kenyeret és a hasonló pékárúkat imádja. Neki az is jó lenne, ha azt kapna minden étkezésre. Az sem megy, ha a fõzeléket kenyérrel adom, mert akkor csak a kenyér kell. Már egyre idegesebb és ingerültebb vagyok ez miatt. Nem szeretném, ha Õ szabná meg ilyen kicsi létére, hogy mit akar enni. De nem tudom, hogy mivel ártok neki, és meddig mehetek el. Mi lesz ha erõltetem, és kialakul nála valamilyen rossz táplálkozási szokás? De engedni sem akarok neki, általában nem is szoktam. Mindíg együtt eszünk, tehát azt is látja, hogy mi is azt esszük amit Õ. Megköszönném, ha tudna nekem tanácsot adni.
Erika
Válasz:
Kedves Erika!
Bár problémája valóban nem óvodás korosztályú gyermekrõl szól, én (szintén szülõként) mégis megpróbálok némi ötlettel szolgálni. Az együtt étkezés nagyon jó gyakorlat, sok gyermeknél már pusztán ennek a ténye is „terápiás” hatású lehet. Elképzelhetõ, hogy kisfiának sokkal izgalmasabb lenne az evés rituáléja, ha mondjuk az Ön tányérjából (ám természetesen külön kanállal) „egy tálból cseresznyéznének”. Felejthetetlen emlékem, amikor édesanyám tányérjából sokkal ízletesebbnek, mi több finomnak tûnt a barna pörkölt, a halacska és egyéb „gyanús” ételek. Nem elvetendõ ötlet az sem, ha a csemete által kedvelt kenyérkatonákkal fogyasztás elõtt tunkolnának a fõzelékbõl. Így kenyeret is ehet kedvére, ám a fõzi sem marad ki az étkezésbõl. Találjon ki hozzá egy-egy meseszerû kis történetet, amivel elterelheti gyermeke figyelmét és az evés egyfajta játéknak tûnik majd számára. Pl: A kis kenyérkatonák úsznak egyet a fõzelék-tóban, majd az „Aki nem lép egyszerre” dallamára bemasíroznak az óriás (jelen esetben gyermeke) szájába. Fentiekkel reményeim szerint hamarosan könnyebbé válik az egyelõre keserves étkezés.
Amennyiben még nem tette meg, érdemes lenne ez ügyben a Picursziget nevû fórumunkon is tanácsokat kérni a szülõtársaktól.
