Lehet, hogy nem egészen ide tartozik a kérdésem, de talán tudna nekem segíteni. Kisfiam még csak 15 hónapos (nagyon okos kisfiú, mindent megért, amit mondok neki, ismeri a színek többségét, kiválasztja ami a számára a legjobb, akár az ételek közül is, ruhák közül is), de nem tudjuk miként reagáljuk le a következőket, amiket tesz: 1, eljött az idő, hogy hisztizik, toporzékol, de ami a legrosszabb az egészben az az, hogy közben teljes erővel elkezdi ütni a fejét. 2, minden átmenet nélkül odamegy az apukájához és egy hirtelen mozdulattal elkapja apukája nemi szervét(természetesen nadrágkon keresztűl) és belecsíp. Ugyan ezt teszi velem is, csak nekem a mellemet tépi meg. Ezt bárkivel megteszi, nem feltétlenűl mi vagyunk a célpont és nem tudom, honnét vette, hiszen még túl kicsi és nem jár oviba, bölcsibe. Hiába kértük ne tegye, beszélgettem vele, türelmesen eltoltam a kezét, volt büntiben 10 percre a járókában, de amint kiengedtük minden ment elölről. Már volt, hogy rácsaptunk a kezére, de ezzel csak annyit értünk el, hogy ő is verekszik. Mit tegyünk? Sok véleményt és tanácsot hallottam már, de nem váltak be! Nemsokára megszületik a kistestvére, ami annyit jelent, hogy egy pár napig nem leszek otthon. Nagyon anyás gyerek, az apukájával is alig marad el. Hogy kellene kezelnem ezt a szituációt, hogy ne sérűljön meg a fiam lelke. Hogy ne érezze azt, hogy én elhagyom őt?! Minden nap beszélek neki a kistestvéréről, no meg arról is, hogy be kell mennem pár napra a korházba és ő eljön meglátogatni engem és a kistestvérét, no meg neki kell majd vigyáznia apukájára, amíg én nem leszek otthon! Hiszen ő ügyes és okos kisfiú! Ilyenkor bólogat, de félek, még túl kicsi ahhoz, hogy mindent megértsen! Kérem, segítsen! Köszönöm!
Válasz:
Kedves Levélíró!
Nem elképzelhető esetleg, hogy gyermekétől picit sokat várnak el a korához képest? Úgy vélem, egy ekkora csemetének még meglehetősen korai akár a színek „tanítása”, akár a néhány napos kórházi távollét megértetése. Elképzelhetőnek tartom, hogy gyermekében ez egyfajta belső konfliktust okoz, amit természetesen (ifjú kora miatt) még nem tud kezelni. Pszichés problémáit így különböző negatív megnyilvánulásokkal (csípés, hiszti …stb.) igyekszik „kezelni”. Javaslatom tehát a következő: igyekezzenek a fiúcskával korának megfelelően bánni, ne próbálják kihozni belőle a maximumot, inkább bízzák rá, hogy mikor, mivel, mit szeretne játszani és abban legyenek partnerei. Hagyni kell a gyermekeket saját tempójukban, saját érdeklődésüknek megfelelően fejlődni, ők a játék során úgy okosodnak, hogy az sokak számára szinte alig észrevehető. Ám ezek az önállóan megalapozott lépcsőfokok elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy későbbi ismeretei, tapasztalatszerzése minél tökéletesebb legyen. Ne mi irányítsuk játéktevékenységét, hadd bontakoztassa ki ő saját magát! A negatív magatartásbeli megnyilvánulásokat pedig kellő határozottsággal kell kezelni, ám ez nem keverendő össze a kisebb-nagyobb testi fenyítéssel. Kézrácsapás nélkül is menni fog! Elég helyette egy határozott, ellentmondást nem tűrő hang, egy komoly arc, és kisfia érezni fogja, ezt valóban nem szabad! Jó néhány alkalom kell majd ennek elfogadtatásához, ám végül sikerülni fog. Ha pedig esetleg előfordult már, hogy puszta mókából megcsipkedték volna a pici popsiját, ez félreértésre adhat okot a gyermeknek, és ő is meg akarja csipkedni mindazt, ami méreténél fogva kicsit „kilóg” a sorból.
A kórházi kimaradás miatt pedig ne aggódjon, próbálja lazán és könnyedén kezelni a dolgot, a fiúcska túl fogja élni. Csak annyi kommentárt fűzzön a dologhoz, ami a legszükségesebb, és a kisfiú biztosan megérti. A „ kistesótól küldött” ajándék játék pedig minden valószínűség szerint kárpótolni fogja édesanyja néhány napos nélkülözéséért.
Sok sikert, a bővülő családnak pedig jó egészséget, sok örömöt kívánok!
