Tanácsért fordulok Önhöz, ha tud segíteni. A kisfiam júliusban múlt 4 éves, szeptemberben kezdte meg az ovit. Általában szívesen megy (már amikor nembeteg, mert sajnos az eltelt idõ 1/3-ában legalább beteg volt), de itthon nem szeret mesélni arról, mi volt az oviban, elég nehéz kihúzni belõle. Azt mondja, egyedül játszott, egy kisfiút emleget a barátjaként, de azt mondja, vele sem játszik. Az óvónõ szerint mindenkihez odamegy kicsit játszani, e visszahúzódó kicsit. Eddig a nagyszülõkkel volt otthon, mivel sem a családban, sem a baráto társaságban nincs kisgyerek, nem szokott hozzá a gyerektársasághoz, gondolom, ez lehet az oka a viselkedésének. Mit lehet tenni vajon azért, hogy segítsük a beilleszkedését?
A másik gondunk az, hogy nagyon félõs, aggódós, szerintem már túlzottan. A mászós-ugrálós feladatokat nem szereti, fél a mászókától, csúzdától, a Balatontól. Ügyetlen, amit talán tõlem is örökölt, mert én sem voltam soha jó tornász. Ennél azonban jobban aggaszt, hogy pl. olyanoktól is fél, mint a jelmezbál az oviban, már elõre azon sír, hogy akkor nem akar oviba menni, mikor be kell öltözni, és sehogysem tudjuk errõl lebeszélni. Hiába mutattunk neki régi kppeket rólunk jelmezben. Nem szereti a fegyvereket (nem is akartam soha, hogy ilyen játéka legyen), a kiabálást, verekedést, fél is a verekedõsebb gyerekektõl, elkerüli õket. De volt olyan is, hogy azért nem akart oviba menni, mert az egyik gyerek azt mondta neki, hogy ne menjen, hosszú sírás után tudtuk csak meggyõzni. Mit lehet tenni egy ilyen félõs kisfiúval? Nem akar szánkózni, biciklizni sem pl. Már elõre félek, hogy mi lesz, ha jön az oviban a Mikulás, mi lesz, ha akkor is sírni fog.
Elméleti téren nincs vele gond, szereti a betûket meg a számokat, 2 éves korában már ismert minden betût, most már ismeretlen szöveget is folyékonyan elolvas (a nehezebb szavaknál kisebb döccenõkkel), le is ír bármit nyomtatott betúkkel. Szeret is olvasgatni, amíg bírja türelemmel. Növekvõ és csökkenõ sorrendben is számol, most már kettesével is, és a legújabb, hogy összeadni akar tanulni (10-ig már egész jól megy neki). Nagyon jó a memóriája, minden autót megismer, megjegyzi, melyik hol szokott parkolni, a lakásban mindennek tudja a helyét, dalszövegeket, verseket egy pillanat alatt megtanul.
Az evésével van még gondunk. Az egy dolog, hogy keveset eszik, de az a fó baj, hogy nagyon kevés ételt hajlandó megkóstolni. Azt még csak elfogadom, ha nem szeret valamit, de meg se kóstolja, csak közli,hogy nem szereti. Semmivel nem lehet rávenni, hogy pl. megegyen valami felvágottat, vagy pl. pörköltet nokedlivel, s semmi gyümölcsöt nem eszik meg. Azt reméltük, az ovi majd hoz ebben változást, de mivel itt sem erõltetik nekik az evést, sokszor jön haza éhesen, azzal a megjegyzéssel, hogy "amit nem szeretek, azt a tányérban kell hagyni".
Hát, ezek a mi gondjaink. Kérem, adjon tanácsot, ötletet. Nem tudom, hogy a gondjaink, vagy azok egy része összefügghet-e azzal, hogy a születésének a körüpményei eléggé viharosak voltak. Nehezen császároztak meg, és mire kivették a gyereket (mert közben felvágták a hólyagomat), sok altatót benyelt, lélegeztetni kellett, a születéskori APGAR-ja 1-es volt.
Köszönöm: H-né M. Andrea
Válasz:
Kedves Andrea!
Levelében több dologgal kapcsolatban is érdeklõdik, így most a felvetett kérdések sorrendjében fogok válaszolni azokra. Kisfia rendkívül csöndes, visszahúzódó, gátlásos gyermek lehet leírása alapján. Vannak ilyen típusú emberek, ez nem feltétlenül baj, amennyiben nem okoz a reális önértékelésében torzulásokat. Ezt a problémát véleményem szerint az óvónõkkel is feltétlenül meg kell beszélni, hiszen õk nagymértékben tudnak tenni az önbizalom helyreállítása érdekében. Kérje meg, hogy állandó dícsérettel, több szerepeltetéssel próbálják ráébreszteni a gyermeket arra, hogy õ valóban milyen ügyes, okos, szép a jelmeze…stb.
Felmerül bennem a kérdés azzal kapcsolatban, hogy a kisfiú megmagyarázhatatlan okból fél a mászókától, csúszdától, Balatontól, hogy vajon ez nem egyfajta túlféltõ nevelés következménye-e?! Nem elképzelhetõ esetleg, hogy pl. a nagyszülõk vagy szülõk túlzott aggodalommal óvták a gyermeket a legkisebb bajtól is? Ez is okozhatja ugyanis a fenti problémákat. Ha esetleg felmerül ennek a lehetõsége, mindenképpen tenni kell ez ellen. A gyermeknek bizonyos fokig meg kell tanulnia hogy bizony van olyan az életben, amikor elesünk és megütjük magunkat (konkrét és jelképes értelemben is), amit azonban el kell viselni, túl kell tenni magunkat rajta. Nem szabad, hogy egy-egy testi ill. lelki sérelmet (pl. társa azt mondja, hogy ne menjen oviba) tragédiaként éljen meg. Az élet kihívásait meg kell szokni, hiszen ezen keresztül tud csak fejlõdni, alakulni a jellem, a személyiség, az önértékelés.
Kisfia mottója véleményem szerint leginkább így hangzik: „Csak semmi feltûnés!” Ezt a gátlásosságot azonban rengeteg türelemmel fel lehet oldani. Jómagam is találkoztam szakmai pályafutásom során egy ehhez kísértetiesen hasonlító esettel. A zárkózott, túlzottan is csöndes kisfiú szintén nehezen tudott beilleszkedni a gyerekközösségbe, barátja nem igen volt és farsangkor õ is sírva ellenkezett, hogy ráadják a jelmezét. Ezzel kapcsolatban azt javaslom, hogy ajánlja fel a kisfiúnak, hogy õ találja ki, hogy mi szeretne lenni és készítsék el ill. vegyék meg együtt azt a jelmezt, amilyet õ szeretne. Fontos, hogy a gyermek érezze önkéntesnek és fõként jutalomnak a farsangon való részvételt.
Általánosságban azt tanácsolom, hogy igyekezzenek minél többet vinni a kisfiút gyermekközösségekbe, barátokhoz, játszótérre, zsúrokra…stb. A gyermek, mivel önmagában rendkívül bizonytalan, fél az esetleges kudarcoktól, így inkább kikerüli a lehetséges problémákat. Ha megszokja, hogy a közösségben õ is tölthet be fontos és nélkülözhetetlen szerepet, rá is nagyon számítanak a többiek és szeretik õt, azonnal változni fog a dolgokhoz való hozzáállása. Ez azonban,- mint már említettem,- csak állandó dícsérettel, motiválással érhetõ el, valamint azzal, hogy megszokja a közösségi életet.
Mikulásra pedig azt javaslom, hogy az ünnepet hangulati elõkészítéssel igyekezzenek megalapozni. (Pl. Sok Mikulásos mesével, verssel, ajándéklista készítésével…stb.)
Levelébõl arra következtetek, hogy gyermeke az életkoránál jóval fejlettebb szinten van értelmileg. Ez nagyon jó, ám nem szabad elfelejteni, hogy az óvodás legfõbb tevékenysége a játék, ezen keresztül fejlõdhet pl. szociális (!) téren is. Ezért jó, ha minél többet játszanak együtt, ill. hívnak meg játszótársakat magukhoz. A kisfiú az otthoni, jól megszokott környezetében sokkal magabiztosabban mozog!
Végül pár szó az evésrõl. Játékosan talán jobban rávehetõ a gyermek az evésre. Pl. a nyuszi kedvenc étele a sárgarépa, játsszák azt, hogy a kisfiú a nyuszi, akinek ma a kedvenc ebédje lesz megfõzve: a sárgarépa fõzelék. Máskor éttermest is lehet játszani, ahol Ön a pincér, a kisfia pedig a vendég. Ilyenkor a felszolgált ételt természetesen meg szokás enni.
Remélem tanácsaimmal sikerrel túljutnak a problémákon.
