Levélírónk bébiszitterként dolgozik egy 2,5 éves kislány mellett. A gyermek sajnálatos módon meglehetõsen agresszív, gyakran kezet emel vigyázójára is. A bébiszitter a visszaütésen gondolkodik.
Kedves Óvónõ!
Bébiszitterként éltem át a következõket néhány napja: A kislány 2,5 éves. Elsõ ismerkedõs napon többször rámhúzott az esernyõjével. (Csukott állapotban.) Mire én elvettem tõle, mondván, hogy ha verekszik vele, akkor elveszem. Vísítva panaszolta a szülõknak, hogy mit tettem. (Elvettem). Az anya odajött, és mondta, hogy kérjen bocsánatot. Meg is tette, de úgy láttam, az egészbõl annyit érzékelt csak, hogy én elvettem tõle valamit. Amíg a szülõk ott voltak, addig kezelhetetlen volt eléggé. Késõbb már kezdtünk összecsiszolódni. Amikor a szülõk nem voltak jelen, teljesen kezelhetõvé vált számomra. Akkor megjelent egy idõs rokon kb. 10 napra. A kislány teljesen megbokrosodott, nem akart semmit csinálni, ami a napirendhez tartozott. Megint verekedett, és úgy fejbe rúgott, hogy bedagadt a homlokom. (Elõtte guggoltam, és rajzoltam neki.) A rúgásba beleszisszentem, dühös lettem, mondtam neki, hogy ez nagyon fájt, és kértem, kérjen bocsánatot, igérje meg, többet ilyet nem tesz. Nagy nehezen elhadarta a bocsánatkérést, de látszott, hogy nem érdekli az egész, és folytatta az újabb veréseket. Az idõs rokon nem is tette szóvá, ha õt verte. Kérdésem a következõ: Úgy látom, hogy semmiféle érzelem, fájdalom nem hatja meg, mint amit tanácsolt az egyik szülõnek, hogy azzal hasson rá. Még nem tudom, hogy megválok-e a kislánytól, de a szüõk is mereven ragaszkodnak hozzá, hogy visszaütni tilos. Én sem vagyok a verés híve, 3 saját gyereket felneveltem, nagyon ritkán vertem meg õket. De azt gondolom, hogy mindennek van határa! Nem tudja meg a gyerek, hogy mit csinál, szerintem, amíg egyszer-kétszer meg nem tapasztalja, hogy amit csinál, az fáj. Szóval, szerintem vissza kéne ütni, de csak akkorát, amekkorát õ. Mi a véleménye? Válaszát elõre is köszönöm!
Válasz:
Kedves Levélíró!
A visszaütés politikáját semmiképpen nem osztom! Tudnunk kell, hogy az agresszió csak újabb agressziót indukál, ami ördögi körhöz vezet. Ön azért haragszik, mert õ megütötte, õ azért, mert Ön visszaütött, végül a szülõ is haragudni fog, mégpedig nem másra, mint a bébiszitterre. Ebben az esetben borítékolni lehetne a helyzet eldurvulását, ami fájdalmas következményekhez vezetne. Ehelyett javaslom, a durva megnyilvánulásokat kezelje kellõ határozottsággal, de semmiképpen nem agresszíven. Mutassa ki a gyerek felé, hogy ez fájt, és hagyjon idõt neki arra, hogy végiggondolja, "megeméssze" cselekedete súlyát. Ez azt jelenti, hogy egy darabig ne játsszon vele, nem lépjen túl könnyedén a történteken. A mosolyszünet végeztével (5-10 percnél ne legyen több!) üljenek le komolyan beszélgetni. Inkább a szívére próbáljon hatni, azzal megy a legtöbbre. Mondjon mesét a verekedõs gyerekrõl, akivel végül senki nem akart játszani, de miután megjavult, mindenki nagyon megszerette.
A fenti érzelmi ráhatással fokozatosan rá lehet ébreszteni a gyermeket tettének súlyára, mégpedig anélkül, hogy mi magunk durvák lettünk volna.
