Kedves Óvónõ!
Hétéves kisfiam kora szerint már mehetett volna iskolába, da az óvónõkkel egyetértésben úgy döntöttünk, hogy még egy évet az óvódában marad.
A kötelezõ délutáni alvás mindig is nehéz volt számára, bár nyugodtan viselte el a kb másfél órát, amit alvással kellett volna eltöltenie.
Kb egy hét óta, mióta az óvódában csoportösszevonásra került sor (bár reggelente gyakran elõfordul, hogy a gyerekek egy rövid ideig a másik csoportban "szomszédolnak")már nem csak az alvás miatt panaszkodik, de szinte óvódába sem akar menni. Folyton hasfájásra panaszkodik, fõként amikor tudja, hogy reggel vendégeskedni fognak a másik csoportban. Látszik rajta a szorongás, izgalom, ami gyakori kakilási ingerrel is együttjár. Gykori a sírdogálás is.
Természetesen beszéltünk errõl az óvónõvel is, aki szerint kisfiam nagyon aktív a csoportban. Többet játzsik a gyerekekkel, mint egy évvel ezelõtt, figyel, sokat szerepel. A másik csoportban sem vettek nála észre semmi jelét annak, hogy borzasztóan egyedül lenne, visszahúzódna. Az otthoni beszélgetések során kiderült, hogy néha "paradicsomleves"-ként "csúfolják" a lányok. Próbálok hatni rá, hogy ez nem is olyan szörnyû, fõleg abban az esetben, ha bizony õ is kitalál mindenféle "becenevet". Elhintette azt is, hogy az 1-es csoportban unatkozik, mert nem akar vele játszani senki. Ezt viszont az óvónõk nem erõsítették meg.
Idõközben egy másik probléma is felmerült. Veleszületett fejlõdési rendellenességébõl kifolyólag az óvódában hetente 4 alkalommal foglalkozik vele gyógypedagógus. Az utóbbi idõben azonban, (fõként, ha gyakornokoknak van bemutató óra) irányíthatatlan, gyakran pimasz. Az óvónõk sem értik a helyzetet, hisz velük szemben soha nem viselkedik így.
Mindig is szorongó típus volt, ami talán visszavezethetõ az orvosoknál eltöltött sok idõre. Egy röntgenvizsgálat is hihetetelen streszt jelent számára, bár tudja,legalábbis próbáljuk megmagyarázni neki, hogy ez semmiféle fájdalommal nem jár. Igazán felszabadult csak a vizsgálat elvégzése után lesz. Legutóbbi kontrolon az orvos kézmeghosszabító mûtétet javasolt, amitõl aztán teljes lett a kétségbeesése.
Hogy a fent felsorolt problémák összefügnek-e, egy okra vezethetõk-e vissza sajnos számomra nem egyértelmû. Ezért kérném a segítségét.
Köszönettel:
Katalin
Válasz:
Kedves Katalin!
Kisfia valóban szorong, és ezt a szorongást egyértelmûen az új helyzet, a csoportösszevonás váltotta ki nála. Az, hogy ki milyen könnyen tudja megszokni az új helyzeteket, körülményeket, egyénenként más és más lehet. Az Ön gyermeke,- leírásából ítélve,- a kissé gátlásosabb, visszahúzódóbb típusba tartozik, aki számára minden változás és minden új dolog egy külön kihívást jelent. Ilyen esetben ki kell deríteni, hogy a változás okozta megrázkódtatásokon kívül nincs-e esetleg valami komoly oka is a szorongásának. Ezt sok-sok beszélgetéssel lehet feltérképezni. Mint írja, Ön lelkiismeretes anyaként már próbált utánajárni a lehetséges okoknak, ám komolyabb magyarázat eddig nincs a gyermek szokatlan megnyilvánulásaira. Véleményem szerint a csoportban történõ csúfolódások is okozhatják kisfia elhatárolódását az új közösségtõl. E problémát feltétlenül beszélje meg az óvónõkkel, hiszen a csúfolódás egy érzékeny gyermek lelkében sokkal mélyebb nyomokat hagyhat, mint másoknál.
Az új csoportba való beilleszkedésben legtöbbet az óvónõk segíthetnek. Sok-sok dicsérettel ill. a gyermekek közti jó társkapcsolat megerõsítésével sokat tehetnek a félénkebb gyermekek érdekében. Minden nap részletesen kérdezze ki az óvónõt, hogy kisfia kikkel játszott, mit játszott, ill. hogyan "épült be" a csoport életébe. Az óvodapedagógusok ezen keresztül kénytelenek még jobban odakoncentrálni a kisfia körül zajló eseményekre, így a szorongás okai könnyebben felszínre kerülhetnek.
Úgy gondolom, hogy a gyógypedagógus gyakornokoknál újabban tapasztalt „pimasz” magatartás okai is az óvodai változásokban keresendõk. Az óvodai csoportban elfojtott feszültségek egy lazább, oldottabb légkörû helyzetben könnyebben kitörhetnek. Ez teljesen természetes, valahol a kisfiúnak is ki kell adnia magából az addig elfojtott indulatokat. A kissé bizonytalanabb gyakornokoknál,- úgy érzi,- ezt végre megteheti. Biztos vagyok benne, hogy az óvodai beilleszkedést követõen a gyógypedagógusoknál tapasztalt viselkedés is pozitív irányba fog változni.
