Két óvodás korú gyermekem van, egyik 5 éves, a másik 6. Bár csak egy év korkülönbség van köztük, a két gyerek ég és föld. A kisebbik állandóan izeg-mozog, rohangál, egy percre sem képes leülni, ezzel szemben a nagyobbik fiam nyugodt, kiegyensúlyozott, a feladataira mindig odakoncentrál.
Mivel fontosnak tartom, hogy mindketten kelloen felkészítve lépjenek iskolába, foglalkoztató füzetek feladatait oldatom meg velük. A naggyal nincs semmi gond, lelkiismeretesen végzi a feladatokat, de a kisebbik nem hajlandó erre. Ha példaként kozom fel elotte bátyját, sírós dührohamban tör ki. Ugyanakkor a kisfiam óvónoje úgy nyilatkozik, hogy óvodás foglalkozásokon igen szépen teljesít.
Most hogyan tovább?
Válasz:
Javaslatom egyértelmûen ez:
az iskolára való felkészítést egyenlõre a nagyobbik gyerek esetében érdemes ilyen szinten szorgalmazni, a kicsi pedig csak játszon amíg játszhat.
Ne feledjük: az óvodások legfõbb tevékenysége a játék, nem pedig a tanulás!
Ha az óvodai munka megfelelõ, akkor ez elég kell, hogy legyen a kicsinek egyenlõre!
Az összehasonlítgatást, a báty elõtérbe helyezését pedig lehetõleg kerülje, hiszen pont ez a kisebb rendûségi érzés válthatja ki belõle az ellenszegülést, az esetleges kudarc ilyen módon történõ elhárítását.
Inkább dícsérje, öszztönözze, a legkisebb eredményt is emelje ki nála! Meglátja, lesz eredménye!
