Kislányom 4 éves, kiscsoportos óvodás. Szeret óvodába járni, nem panaszkodnak rá az óvónők sem. Egy észrevételem azonban van. Mindennap meg szoktam kérdezni a lányomat, hogy viselkedett az óvodában. Elmondása szerint, többször előfordult, hogy kisebb rosszalkodások miatt ( beszélgetés evés közben, leugrott a mászókáról, elvett egy játékot a társától ), kiültették az óvónéni asztalához, sarokba állították, vagy az udvaron leültették a padra. Azzal egyetértek, hogy szóljanak rá, ha nem illő dolgot csinál, beszéljék meg vele a helyes szokást ( ezt mi is megtesszük otthon ), de a kiültetést, vagy a kiállítást nem tartom helyesnek ebben a korban, mert az szerintem megalázó a gyermek számára a többiek előtt, illetve még nem is igazán érti, hogy miért is kell neki ott állnia, ill. ülnie.
Önnek mi erről a véleménye?
Válaszát köszönöm: Henriett
Válasz:
Kedves Henriett!
Bizony, nem könnyű válaszolnom a kérdésére, hiszen a nevelés során olykor adódó büntetés, mint fegyelmező-nevelő tényező kettős arculatú. Egyrészt néha muszáj élnünk vele, hiszen az erkölcsi-társadalmi szabályok betartása elengedhetetlen egy gyermek személyiségfejlődésében. Másrészt viszont egyfajta fájó megkülönböztetésként is megélheti a gyermek. Van, mikor a jó szó, verbális meggyőzés és minden játékos próbálkozásunk hiábavaló, ám a szabály betartatása feltétlenül szükséges! Ilyen pl. az Ön által is említett mászókáról való leugrálás, hegyes tárggyal való hadonászás, mozgó járműből való kihajolás, és még sorolhatnám a különböző fegyelmezetlenségeket. Komolyan mérlegre kell tennie szülőnek és pedagógusnak egyaránt, hogy melyik az a pont, mikor már a balesetveszélyes helyzet elkerüléséhez nem elég a puszta "ejnye-bejnye". Ilyenkor a gyermek saját és társai testi épsége, netán élete érdekében muszáj határozottabban fellépni. Abban bizonyára egyetért velem, hogy inkább egy büntetés, mint elveszíteni egy emberéletet egy tragédia miatt. Egy azonban bizonyos! A büntetésnél is meg kell tartania a nevelőnek a fokozatosságot, és nem minden apró-cseprő dologért kiültetni a "szégyenpadra". Ez csak a legvégső megoldás. Az elkülönítés célja egyébként nem a megalázás, hanem az, hogy - pedagógiai szóhasználattal élve - lehetőséget adunk a gyermeknek arra, hogy magában feldolgozza értelmileg és érzelmileg a tiltás jelentőségét. Ezt kiegészíti egy "lélekemelő" elbeszélgetés a csemetével, minek során mi is megpróbáljuk őt rávezetni a tiltás értelmére.
