Levélírónkat aggasztja, hogy míg gyermeke életébõl otthon igyekszik teljes mértékben kizárni az agressziót, durvaságot, addig fia óvodai csoportjában nem tudja kiküszöbölni ezeket a negatív tényezõket.
Kedves Óvónõ!
Jól esik. hogy van ez a lap, ahol segítséget, támogatást kaphatunk, mi, szülõk. Két hónapja szeretnék már írni, de várakozásom megoldást is hozott már. Kétgyermekes anyuka vagyok. Fiaim 1,5 és 3,5 évesek. Nagyobbik fiam egy falusi óvodába jár, kislétszámú (10 fõ) csoportba. Én itthon vagyok a kisebbikkel. Ovis kisfiam barátkozó, okos, szeretetteljes ember. Szeretõ, teljes családban nevelkedik, az apuka is nagy szerepet vállal a nevelésben. Nagyon várta az ovit (2 éves kora óta), de most fél év ovi után már nem akar menni. Nincs hiszti, sírás, de minden reggel panaszolja, szünetekben szóba se hozza az ovit, ahol eddig napi 7-8 órát töltött. Szereti az óvónéniket, dajkákat, és a társait is. És minden reggel szépen megy az oviba. Most fél naposra kértem át, mert rövid volt a délutáni itthon töltött idõ, illetve jobb szeretném, ha még az én nevelésembõl jutna neki több (szép beszéd, mese, együtt játszás, testvér), mert ebbõl úgy érzem hiány van az oviban. Vagyis fél év alatt néhány versnél több jót nem hozott haza. Viszont csúnyán beszél (közvetlenül ovi után), árulkodik, zsarol, mintha nem is õ lenne. Ez a viselkedés néhány óra itthon lét után jelentõsen javul, majd hétvégén, szünetekben megszûnik. Ezért vettem ki félnaposra. Védõnõm sokat segít, támogatott ebben is. Szóval ezt a problémát azt hittem megoldottam. DE! Súlyosabb gondok merültek fel. Én már kétszer láttem, hogy ovis társa erõszakosan lép fel a fiammal szemben (nyakszorítás), amikor õ tehetetlenül tûri. Ez nem az oviban történt, de megriasztott. Gyerekeinket erõszakellenesen neveljük. Nincs puskája, kardja, stb. Itthon nem lát, nem hall erõszakot. Itthon a kisebbik fiamon próbálja ki most az erõszakot, amit az oviban, társaitól(mivel máshol mindenütt ott vagyok velel) tanulhat. Persze nagyon ritkán, de fojtani ritkán se szabad, ezt persze határozottan mondtuk is neki. Sõt az ölni kifejezést is használja (Öljük meg a farkast,stb.), amit tõlünk még csak nem is hallott életében, érteni se hiszem, hogy érti a kifejezést, de sûrûn használja. Mindez megrémít. Mit tegyek? Kinek szóljak és mit? Hogyan tudom önvédelemre tanítani õt (verekedés,stb. esetére), mert verekedni se tanult meg. Úgy érzem, hogy nemcsak a jó nevelés , hanem a rossz is éppúgy hat az ilyen kicsi gyerekekre, hiszen nem tudja kire hallgasson (anyára, társakra). Kértem õt szóljon az óvónéninek, ha baj van, de társai azt mondják nem szabad árulkodni, így õ nem mer. De az óvónéninek nem kellene minden percben a gyerekeket figyelni és látni ezeket a helyzeteket? Tudom, így most tömör és velõs a probléma, de valóban szépen megy az oviba, nem félve, tehát a fenti esetek valószínûleg ritkák. De íjesztõek. Jobb lenne minél elõbb megoldani a problémát, míg még sûrûbb és súlyosabb lesz. Elnézést a hosszú sorokért. Várjuk, szíves válaszát!
Nera
Válasz:
Kedves Levélíró!
A mindannyiunkat körülvevõ agresszió, durvaság a világban bizony sokunkat érint érzékenyen. Minket, akiket valóban zavar ez a probléma, igyekszünk a lehetõ legjobban kizárni ezt saját és gyermekünk életébõl, ám ez sokszor nem sikerül. Nem sikerülhet, hiszen ahhoz sokszor teljesen el kellene magunkat izolálni a világtól, amit ugyebár nem lehet. Vagyis tünetileg kell kezelni a problémát, mert megszüntetni, felszámolni sajnos nem lehet.
A fojtogatást, nyakszorítást semmiképpen nem szabad csöndben elszenvedni, fontos, hogy ezeket mindig jelezzük, ill. a gyerekek jelezzék az óvónõknek. (Megjegyzem, tényleg érthetetlen, õk ezt miért nem veszik észre maguktól?)
Próbálja kisfiának elmagyarázni, hogy az nem árulkodás, ha szól az óvó néniknek, mert így megakadályozza, hogy nagy baj történjen akár vele, akár másokkal.