Kisfiam 2 hónapja múlt 4 éves. Tudom, hogy elég furcsán hangzik, de olyan érzésem van, hogy direkt bosszant. Leírok egy konkrét esetet. Tegnap pl. joghurtot evett és utána kidobta a dobozt a szemétbe, a kanalat pedig elmosta. Nagyon megörültem neki, és meg is dicsértem érte. Ezt követõen fél óra múlva miután megevett még egy joghurtot, fogta a dobozt és kanállal együtt dobta ki a szemétbe. Ha kérek tõle valamit, nem hajlandó megcsinálni. Ha rajzol valamit, mmegdicsérem, hogy szép rajz, akkor õ eldobja, hogy "nem, ez nem szép". Olyan, mintha direkt az ellenkezõjét csinálná annak, amit mondok neki, vagy kérek tõle.
Tegnap este megbeszéltük, hogy fürdeni kell mennie, bele is egyezett, utána pedig, mikor kész volt a vize, közölte, hogy nem megy. Ebbõl persze veszekedés lett, és utána pedig sírás. Ez egyébként napirenden van nálunk. Egy másik eset: kérdezte, hogy jövök-e játszani vele. Nem azt válaszoltam, hogy nem, hanem csak annyit mondtam, hogy azonnal elindítom a mosógépet és jövök. Válaszul odajött és belémrúgott egy nagyot. Mondtam neki, hogy azért met így viselkedett most már nem fogok játszani vele, erre torkaszaladtából ordítani kezdett velem: "Azonnal kérjél bocsánatot!" Bárhol vagyunk: utcán, boltban, mindegy hol, ha számára nem tetszõ dolog történik, akkor ezt szokta bevetni, üvölteni kezd, hogy: "Vigasztaljál meg, kérjél bocsánatot tõlem!" Próbáltam nem venni tudomást errõl, de nem hagyja abba az üvöltést addig, amíg oda nem bújhat hozzám. Ha kell 10 percig ordít. Elég érdekesnek tartom, hogy õ bánt engem, és ezek után nekem kellene bocsánatot kérnem tõle, illetve vigasztalni õt.
Gondolom, hogy ez amolyan erõpróba lehet nála, hogy meddig mehet el. Elvárja, hogy ha kér valamit, azonnal ugorjak, de fordított esetben erre nem hajlandó. Pl. leejtettem valamit fõzés közben, õ szólt, hogy leesett, én pedig kértem, vegye fel. "Te ejtetted le." - mondta.
Pedig foglalkozom vele, sokat játszunk, beszélgetünk, de valahogy akkor tûnik elégedettnek, ha kihoz a sodromból. Persze, mindig megtalálja a módját, addig "próbálkozik". Csak azt nem tudom, miért csinálja. Úgy érzem, hogy elég szeretetet és törõdést kap, nem tudom, mi szükség erre.
Köszönöm válaszát: Mariann
Válasz:
Kedves Mariann!
Levele alapján arra tudok következtetni, hogy a kisfiúnak otthon sok minden meg van engedve (talán túlságosan is sok minden!). Úgy vélem, mindenek elõtt ezen kellene változtatni. Természetesen nem drákói szigorra gondolok, de valamivel kevésbé liberális elvek alapján kellene nevelni. Fontos, hogy a gyermek tudomásul vegye: a felnõtt szava "szent", aminek mindig súlya van. Ha megdicséri õt, annak legyen jelentõsége, ha megkéri valamire, azt valóban várja is el tõle. Ha haragszik rá valamiért, a problémát ne kenhesse el a gyerek egy kis hisztivel. Egy szóval, ha Ön mond vagy tesz valamit a kisfiú irányába, azt mindig következetesen tegye! Amikor megdicséri valamiért és a gyermek legközelebb homlokegyenest az ellenkezõjét csinálja, azt azért teszi, mert ezzel akarja kifejezésre juttatni: "nincs szükségem a dicséretedre, úgyis tudom, hogy bármikor részem lehet benne!" Csak akkor dicsérje meg, ha valóban kiérdemli. Ha ezután az ellenkezõjét cselekszi, közölje vele, hogy legközelebb jobban meggondolja, kaphat-e Öntõl buzdító szavakat. Ezt követõen ne dicsérje meg kisebb dolgokért, hanem jegyezze meg: "Látom odafigyelsz, hogy nem a szemetesbe dobod a kanalat. Ha mindig így teszel, akkor hamarosan nagy dicséret jár neked..." Azaz: a dicséretet csak elõlegezze meg neki, amiért küzdeni kell, nem pottyan csak úgy az ölébe!
Ha haragszik valamiért gyermekére, a 10 perces hiszti ellenére is maradjon kemény, semmiképpen ne kérjen bocsánatot (hiszen miért is tenné?), és ne lágyuljon el! Tanulja meg a fiúcska: ha anya haragszik, annak súlya van, nem lehet csak úgy túllépni rajta, változtatni kell hozzá a viselkedésén is!
Összefoglalva: következetesség, következetesség, következetesség!