Remélem, meg tudom fogalmazni viszonylag röviden a mondanivalómat.
Kisebbik lányom 4 és fél éves, ennek megfelelően másfél éve óvodás, előtte 1 évig bölcsibe járt. Mindigis bújós, szeretgetős kislány volt, nyugodt, csendes, kicsit "mimóza".
Eleinte nem talált magának barátokat a csoportban, inkább őrá találtak rá a gyerekek. Először egy kisfiú, aki néhány hónap sülve-főve együttlét után úgy döntött, hogy ő inkább fiú barátokat keres. Nem is lett volna ezzel gond, csak sajnos az én lányomat ez a "szakítás" nagyon megviselte.
Ekkor talált rá a csoport ikerpárja, két vele egykorú kislány, aminek sajnos azóta sem örülök. Néha az ő anyukájukkal együtt megyünk a gyerekekért délután, és mindig megdöbbenek, milyen módon bánik azokkal a lányokkal. Káromkodik, kiabál velük, ha úgy adódik, pofon üti őket, vagy a hajukat húzza. Elképesztő!
Sajnos - gyanítom, hogy ennek a bánásmódnak köszönhetően - ezek a gyerekek durvák, csúnyán beszélnek és meglehetősen neveletlenek, szemtelenek.
Természetesen ebből adódik a problémám: nem nézem jó szemmel, hogy az én lányom, akinek a nevelésére igen nagy odafigyelést fordítunk, ezzel az ikerpárral barátkozik.
Néha panaszolja, hogy mennek utána, és nem engedik mással játszani őt, de azért én azt hiszem, hogy mivel nem nagyon van más barátja, "beéri velük", és nem igazán tiltakozik.
Már az óvónők is kezdenek panaszkodni, hogy sok butaságot tanul tőlük, és persze ez nekem sem tetszik. Mit tehetnék vajon? Hogyan magyarázhatnám el neki, hogy nem a megfelelő társakkal barátkozik? Vagy nézzem tétlenül, és mindig figyelmeztetgessem, hogy például ne használjon csúnya szavakat, hiába hallja tőlük?
Válaszát nagyon várva kívánok további eredményes, örömet adó munkát Önnek!
Tisztelettel: egy bizonytalan anyuka...
Válasz:
Kedves Anyuka!
Bizony, nem könnyű helyzet, amiben Ön, illetve kislánya van, aggodalmát megértem. Úgy vélem, legtöbbet az óvónők tehetnének az ügy érdekében, pl. egymás megismerésére, új barátságok kialakítására szolgáló közösségi játékokkal. Ezek a közös élmények nagyon sokszor összehoznak olyan gyerekeket, akik egymást idáig valamiért nem igen vették észre, s új barátságok szövődhetnek. Érdemes lenne az óvó nénik segítő együttműködését kérni ebben! (Véleményem szerint a kérés megfogalmazható úgy is, hogy az számukra ne legyen bántó, be érezzék azt "belekotnyeleskedésnek".)
A másik tanácsom segítségével pedig Ön is sokat tehet az új barátságok kialakítása érdekében. Ha mód van rá, tartsanak lakásukon kis játszódélutánokat, melyre azokat a gyermekeket hívják meg, akik kislányának is, Önnek is egyaránt kedvesek.
Végezetül gyakran mondjon mesét arról a kislányról, aki verekedős, veszekedős gyerekekkel barátkozott, és végül ő is olyan lett. A többiek már vele sem akartak barátkozni, ezért nagyon szomorú volt. Elhatározta, hogy mától kezdve csak jó gyerekekkel fog játszani. Ekkor mindenki megszerette, megbarátkozott Annussal, Zsuzsival és Rékával is, akikkel csodálatos játékokat találtak ki. A csúnyán beszélő kislányok először dühösek voltak, de később ők is megváltoztak és őket is megszerették a gyerekek... stb.
Csak a fantáziája szabhat határt a mese fonalának, biztos vagyok benne, hogy gyermeke nem csak élvezni fogja, de a tanulságot is leszűri majd.
