Kinga összetört szívvel nézi végig, ahogy zokogó kisfiát kitépik a kezébõl az óvónõk, a gyermek pedig egyre jobban ellenszegül az óvodába járásnak. Éjjelente felriad, felsír, könyörögve kéri szüleit, hogy ne vigyék oda, miközben bölcsõdébe örömmel járt. Mi lehet a megoldás?
Kedves Óvonõ!
3 éves kisfiammal két hete kezdtük meg az óvodát. Elõtte bölcsödés volt, ahova imádott járni, szinte az elsõ perctõl szerette, 2 kisfiúval mély barátságot alakított ki. A nyáron nem vittem a bölcsibe, mert itthon vagyok a 8 hónapos öccsével és úgy gondoltam neki is megjár a pihenés. Az óvodát együtt választottuk ki nagyon várta, mindenkinek újságolta, hogy õ ovis lesz. Az elsõ héten, beszoktatáskor minden rendben ment, az óvónéni, aki nagyon kedves, barátságos már 2. nap után mondta, hogy fél órára hagyjam ott a fiam, mert nagyon jól érzi magát. Semmi baj nem volt.
Hétfõn vidáman mentünk az oviba. Ott aludt, a délutános óvonõ úgy várt, hogy ilyen értelmes, szuper kisgyerekkel ritkán találkozik. Egy könnycsepp sem volt aznap. Másnap kicsit sirdogált, mert egy kisgyerek megharapta, de ennek ellenére simán ment következõ nap is az oviba. Aztán valami megváltozott. Délután, amikor mentem érte közölte, hogy holnap nem jön oviba, ez egy buta hely. Éjjel többször felsírt, álmában mondogatta, hogy nem akarok menni, anyja gyere értem. Reggel épphogy kinyitotta a szemét és már sírt, hogy nem megy oviba. Aztán felöltöztetni is alig tudtam, az oviba üvöltve mentünk, ott alig bírtam odaadni az óvonéninek, mert sírt és kapaszkodott belém.Délután viszont vidám várt, az óvonõ szerint fél órát sírt reggel, aztán mikor kimentek az udvarra mintha elvágták volna a sírását. Engem nagyon megviselt a dolog, mert egyébként egy nagyon közvetlen, gyerekszeretõ kisfiú, aki nagyon könnyen barátkozik. A férjemmel egész este kérdezgettünk vele, hogy mi a baj, mert egész este sirdogált, hogy õ nem megy oviba. Annyit mondott, hogy nem szeret járni, mert nincs barátja, a nagyok (vegyes csoportba jár) nem játszanak vele.Azt az óvonõ is megerõsítette, hogy egyedül játszik, de ez szerinte természetes. Az éjjel a helyzet még rosszabb volt, fél éjszaka sírt, bekéredzkedett közénk és állandóan azt mondogatta, hogy nem megy oviba. Ma reggel rettenetes volt a helyzet, hányásig sírta magát, az oviban az ajtóba kapaszkodott, a szép szó nem segített, úgy tépték ki a kezdembõl.Teljesen tehetetlennek érzem magam, félek, hogy pszichésen megutáltatom a gyerekkel az ovit, hogy erõszakkal ott hagyom, de az óvonõ szerint ez a cirkusz nekem szól, engem "büntet" vele.Szerinte a fiam most jött rá, másfél hét után, hogy neki most végleg ott kell maradnia, nem játszóház ez, ahonnan haza lehet menni, ha meguntam. De azért nem értem ezt a viselkedést, mert a bölcsiben egyszer nem fordult elõ ilyen. Lehet, hogy rossz ovit választottunk és a gyerek soha nem fogja ezt szeretni? Vagy csak hiányoznak neki a régi barátai? És ha itt is lesznek pajtásai megoldódik a helyzet? Célszerû-e, ha hetekig erõszakkal viszem el az oviba az üvöltõ gyerekemet?
Köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel:Kinga
Válasz:
Kedves Kinga!
Az óvónõk magyarázatát, miszerint gyermeke Önt bünteti, hogy ott hagyja, azért nem érzem indokoltnak, mert a bölcsiben ugyanúgy otthagyta. Ott vajon miért nem „büntette“ Önt a kisfia? Úgy érzem, hogy a megoldást másban kell keresni, mégpedig a magányosságban. Gondoljuk csak végig: kisfiát egyik nap megharapta egy társa, ezáltal elkezdett tartani, félni a többiektõl. Körvonalazódott benne, hogy nincs biztonságban ebben a gyerekcsoportban, talán már barátkozni sem mert ezt követõen.
A megoldást abban látom, ha az óvónõk segítségével és aktív együttmûködésével (!) megismerkedhet és megbarátkozhat a többiekkel. Kérje ebben segítségüket! Biztosan van ott néhány barátságos kisfiú, kislány, akivel könnyedén egymásra tudnának hangolódni. Egyrészt ez segíthet, másrészt az, ha a reggeli sírdogálások elmúltáig ebéd után hazaviszi a gyermeket. Ez szintén növeli biztonságérzetét, hiszen nem érzi magát egy teljes napon át „ketrecbe zárva“. Beszéljék meg reggel, mit szeretne a fiúcska: menjen-e érte ebéd után? Ha kérésének eleget tesz, máris lesz egy biztos fogódzó számára, egy megnyugtató momentum, ami által könnyebben helyrebillenhet lelki egyensúlya. Mint írta, Ön otthon van a 8 hónapos öcsikével, így biztosan nem okoz majd gondot az ebéd utáni elvitel.
Könnymentes, örömteli beszoktatást kívánok!
