Errõl érdeklõdik Levélírónk, akinek nap, mint összeszorul a szíve, ha kislánya sírva tiltakozik a bölcsõde ellen. Tanácsok a hatékony beszoktatás érdekében.
Tiszteletem!
Lehet hogy túl korán írok, de nem tudom hogy mit és hogyan is csináljak. A kislányommal (2 éves) a héten kezdtük a bölcsit. Addig amíg ott vagyok, minden rendben. Persze próbálok a háttérben meghúzódni, hogy játszon a kispajtásaival, de ez csak ideig óráig megy, mert ahogy valami eltereli a figyelmét egybõl elkezd keresni engem. És persze visz játszani. Eddig egyszer tudtam kimenni (wc-re) a szobából, amikor jöttem vissza már hallottam az üvöltését. Mint akinek a lábát vágták volna le.... Sajnos olyan típus, hogyha elkezd sírni és nem tud megnyugodni akkor mindent összehány. Hát most is ez lett a vége. A gondozó nénitõl meg kifejezetten elzárkózik. Így õ nem is tudja megnyugtatni. Nem keresi a társaságát, ha hozzászól "rámorog", ha megsimogatja, ellöki a kezét. Én úgy gondolom, hogy ez azért van, mert a csoportban van három iszonyatosan rossz kisgyerek akit folyamatosan "nevelni" kell. Szegény kislányom meg azt hallja, hogy az a néni akivel neki jóban kellene lenni egész nap csak szabályoz.... persze nem õt, de több erõteljes beszédet hall, mint kedves hozzászólást tõle. Amikor neki szól akkor nagyon aranyos a gondozó néni, de hát másokat meg meg kell nevelni... Valahogy nem érzem azt hogy a lányom egyáltalán be tudna szokni a bölcsibe. Ahogy felhozom neki hogy megyek wc-re, papírzsebkendõért stb. akkor egybõl fogja a kezem és jönni akar õ is. Megszökni nem akarok, mert az megint nem jó. A gyerek elõtt próbálok erõs lenni és "kemény" de szinte egész nap görcs van a torkomban (eléggé érzékeny típus vagyok). Igazából szerintem lelkiismeret furdalásom is van, hisz nem lenne muszáj bölcsibe járatni a gyereket mert úgy néz ki hogy hamarosan kistesó érkezik, de így talán nekem is könnyebb lenne a késõbbiekben, ha egyáltalán sikerül. Mit tudok ilyenkor tenni? Vannak olyan gyerekek akiknek nem sikerül a bölcsõdei beszoktatás?
Válasz:
Kedves Levélíró!
Egyik gyermek sem egyforma: vannak érzékenyebb, anyásabb típusok, míg más gyerekek sokkal könnyebben veszik a szülõtõl való elválás gondolatát. Kislánya az elõbbi típusba tartozik, amiben ezek szerint édesanyjára hasonlít. Ez nem gond, csupán másképp kell megtalálni a hozzá vezetõ utat. Vannak olyan óvónõk, gondozónõk, akik esküsznek a „kitépem a gyereket a szülõ kezébõl“ címû módszerre, jómagam azonban egyértelmûen elutasítom ezt a fajta „megoldást“. Miért kellene, hogy traumaként élje meg a gyerek a beszoktatást, ha ez megoldható másként is?
Néhány gyakorlati tanács: nem tartom célravezetõnek, ha a szülõ, akár egy pillanatra is, bemegy a csoportszobába. A gyermek sokkal jobban elfogadja a kialakult helyzetet, ha elejétõl kezdve megszokja: anyukája oda nem megy be vele, viszont kintrõl szívesen figyeli õt. Ez most már esõ után köpönyeg, de a késõbbi (akár óvodai) beszoktatásnál még megszívlelhetõ.
Jelen esetben azt tanácsolhatom, hogy lassítson a tempón. Mondja el kislányának, hogy „ma sajnos nem tudsz itt maradni a bölcsiben, ezért csak egy ici-picit játszhatsz, amíg elintézem a fontosat az irodában.“ Ha a gyermek számára egyértelmû lesz, hogy nincs „ott maradási kötelezettség“, sõt egyenesen lehetetlen, hogy ott maradjon a bölcsiben, úgy remélhetõleg csökkenni fog az ellenállás. Tudja, hogy anyukája itt van az épületben és pár perc múlva már mennek is el, így remélhetõleg csökkenni fog a tiltakozás.
A gondozó néni helyében én megpróbálkoznék a bábos-beszoktatással, azaz ne õ szóljon, barátkozzon a gyermekkel, hanem egy kedves bábfigura.
Bízom benne, hogy fentiekkel fokról-fokra csökkenni fog a beszoktatási nehézség, míg végül végérvényesen megoldódik.
