Egy külföldön élő magyar anyuka vagyok. Kisfiam 2 éves múlt. Hetente egy alkalommal két óra hosszára kellene gyerekfelügyelőre hagynom. Ez egy kisebb csoport (kb. 3-7 gyerek), különböző életkorúak, ahol két igen kedves, barátságos hölgy vigyáz a gyerekekre. Sajnos nagyon nehezen megy a beszoktatás. Első alkalommal én is ott voltam a gyerekekkel egy ideig, később átvitték őket a szomszédos szobába. Ekkor fiam elkezdett sírni, de énekléssel meg tudták nyugtatni. Következő alkalommal külön épületbe kerültek, ahová úgy vittük, hogy kicsit maradtunk vele, aztán elmentünk. A nevelésben mindig szem előtt tartjuk a következetességet és az őszinteséget. Ha ígérünk valamit a fiunknak, még akkor is betartjuk és figyelmeztetjük az ígéretünkre, amikor ő megfeledkezik róla. Legyen az akár jó, akár rossz. Ebbe a csoportba is úgy próbáltuk vinni, hogy elmondtuk neki, hogy ő hova megy és mi hova megyünk, hogy érte jövünk később, de sajnos ha otthagynánk két óra hosszára, akkor a 2 órát végigsírná. Még nem volt sokszor itt, ez volt kb az ötödik alkalom, de ez a pár alkalom úgy látom elég volt ahhoz, hogy most már olyan emberrel sem akar maradni, akit jól ismer. Pár hónappal ezelőtt előfordult egy-két alkalommal, hogy ismerősre hagytuk néhány órára, olyanra, akit ő is jól ismer és szeret. Néha nem volt semmi probléma, néha viszont csak úgy lehetett megnyugtatni, hogy elmesélték neki, hogy hova ment anya meg apa, mit csinálnak, mikor jönnek... ezt kb 15-ször.
Fiam eléggé bizalmatlannak tűnik amúgy az emberekkel. Nem szereti, ha valaki idegen közeledni próbál hozzá egy bizonyos mértéken túl. Mindig meg kell várni, míg ő közeledik valakihez, ami azért nem szokott túl sok idő lenni: kb 5-10 perc. Onnantól kezdve nagyon barátságos az illetővel.
Még fontosnak tartom elmondani, hogy az "oviban" idegen nyelven beszélnek hozzá, amit ő nem nagyon ért még. A tanácsát szeretném kérni, hogy Ön mit javasol. Függesszük föl egyelőre ezt az "oviba" járást, várjunk amíg nagyobb lesz, vagy próbálkozzunk valami más módszerrel??
Válaszát nagyon várom és előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Kori
Válasz:
Kedves Kori!
Egy két éves kisgyermekkel még nagyon-nagyon nehéz tényleges megértetni és elfogadtatni, hogy anyu most ide megy, ezt intézi, azt intézi, ennyi és ennyi idő múlva ér haza... stb. Ő csak azt látja, hogy az anyukája, apukája adott pillanatban "el akarja őt hagyni", és ez ellen élesen tiltakozik. Én a magam részéről úgy vagyok a dologgal, hogy jobb a kíméletesebb megoldást követni, melyről már sok-sok levelet írtam más szülők kérdéseire. (Egy ideig a folyosón üldögélni, majd eleinte pár percre, később egyre hosszabb időre elillanni ... stb.) Érdemes lenne ezeket átolvasni, remélem, talál benne hasznos tanácsokat. Megnyugtatásul mondom, ez nem a gyermek becsapása, csupán rá való tekintettel és elsősorban az ő érdekeit szem előtt tartva egy kíméletesebb megoldása a beszoktatásnak.
Mindemellett mégis azt javaslom, ha megoldható, 3 éves koráig ne erőltessék a csoporton belüli elhelyezést, ha ez ellen tiltakozik a gyermek. (Ebben a korban a felnőttcentrikusság miatt egyébként sem létszükséglet a gyerekközösség) Jobb lenne talán olyan felnőttre bízni arra a heti egy alkalomra a fiúcskát, akit alaposabban megszeretett, megismert. (pl: rokon, közeli barát, esetleg olyan baby sitter, akinek sikerült közel férkőznie a gyermekhez.)
Remélem, válaszommal sikerült megtalálni a legmegfelelőbb megoldást!
