Egy elkeseredett édesanya döbbenetesen nehéz életérõl, gyermeke megpróbáltatásairól vall néhány sorban...
Kedves óvonõ!Õntöl szeretnék egy komoly dolgot kérdezni.Akislányommal élek anyukámnál 8 honapja,mert az apja egyik napról a másikra azt mondta,hogy költözünk el.Az egész ugy indult,hogy a lányomnak 2 évesen daganata lett.A volt anyosom azt monta afiáról,hogy a betegeket nem birja.Onan sem velem nem volt az ágyban ,sem a lányal nem foglalkozot.De együt voltunk még 3 évig,mert én türtem és egyedül neveltem a lányomat deegy házban laktunk.Vidéki munkán dolgozik még most is,de míg együt voltunk hetente vagy kéthetente látuk.A kislányom tehát nem nagyon tudja milyen apa melet felnõlni pedig már hat éves.Amiota elköltöztünk a lányom sokal hisztisebb lett,akaratosabb.Néha nem tudok mit csinálni vele hagyom míg ki tombolja magát.Nem ragaszkodik az apjához anyira deaz apja anya mindig elenkezöjét mondja neki mind amit én,ígérget neki de nem tartja be és így én veszem meg neki adolgokat.A kérdésem ,most mit csináljak vagy hogy csináljam hogy a lányomnak jó legyen!Kérem segítsen,elöre is köszönöm.
Válasz:
Kedves Anyuka!
Levele nyomán úgy vélem, nem hogy semmit nem vesztettek, de sokkal inkább nyertek azzal, hogy elköltöztek a férjétõl. Teljesen érthetõ, hogy kislányát megviselte a környezet változás, ám biztos vagyok benne, hogy hosszú távon ez lesz a jó neki.
Amit tehet: legyen minél türelmesebb, megértõbb a kislányhoz, adja meg neki az érzelmi biztonságot! Ez átsegítheti õt ezen a nehéz idõszakon, amit a környezet változás hozott az életébe. Az édesapa hiánya nem hinném, hogy számottevõ lenne, hiszen mint írja, korábban is csak "itt-ott a kanyarban" találkoztak vele, ám abban sem volt sok köszönet.
Kívánok jó egészséget, türelmes, megértõ szeretetet egymás iránt, és állhatatos kitartást, hogy többé ne nézzen hátra, csakis elõre!
