Kedves Óvónő! Elég nehéz hét van mögöttünk, hétfőn kezdtük a óvodát 3 és fél éves kisfiammal. Aznap egész délelőtt együtt voltunk, ismerkedtünk az ovival és az ovinénikkel. Kedden azonban már ott kellett hagynom, de ebéd után mentem érte. Szerdán és csütörtökön már egyre nagyobb traumát okozott mindkettőnknek az elválás, fiam sírt, kikapták a kezemből és kitessékeltek, hányt is és bepisilt, pedig már éjszaka is szobatiszta. Éjjel már nem is alszik, fel felébred, nem mer elaludni, mert tudja, hogyha felébredünk oviba kell menni. Ezért pénteken bementünk az oviba, de ezt csak úgy tudtam elérni, hogy megnyugtattam, hogy csak "benézünk". Mondtam az ovinéninek, hogy nem megy ez ma nekünk, és hogy milyen nehéz éjszakáink voltak, erre ő azt mondta, hogy ha ilyen stresszes a dolog, akkor pihenjük ki magunkat a hétvégén. Én próbálom fiamat ráhangolni az ovira, beszélgetünk sokat róla, de mindig csak az a válasza, hogy ő nem akar menni. Minden elalvás előtt mondja, hogy ha felkelünk ugye nem kell oviba mennie, mert ő nem akar. Tudni kell róla, hogy nem volt bölcsis, egészen ideáig velem volt itthon. Okos ügyes eszes fiú, de nem tud még játszani a társaival, ugyan van két utcabeli kislány, akiket ismer, de velük sem játszik az oviba, állítólag csak álldogál, és várja hogy jöjjek. Többször felhivat az ovinénivel, akinek az a válasza ilyenkor, hogy mindjárt jön anyád. Ez így rendben lenne? Minden nap azért kérdezgettem az óvónéniket, hogy mi történt aznap, azt mondták, hogy nem igazán aktív a gyerek, de menni fog a beszoktatás. Nem tudom mit tegyek. Nem szeretném, ha fiam "visszafele" fejlődne, pedig ez történik most vele. Most mit tegyek? Hagyjunk egy-két hónap vagy esetleg fél év pihenőt, vagy igenis erőltessem a dolgot, és minden áron most vagy soha alapon csináljuk tovább? Nem fog így lelkileg összetörni? Már most is úgy éli meg a helyzetet, mintha rossz lenne, ezért bedugom és otthagyom az oviba. Azóta mindig mondogatja, hogy szeret és imád, pedig ez előtte nem volt rá jellemző. Kérem segítsen nekünk is, hogy minél előbb megnyugodhassunk mind a ketten. Köszönettel Moni
Válasz:
Kedves Móni!
Úgy vélem, a megoldás nem az óvodázás felfüggesztésében van, hanem a beszoktatás módján kellene változtatni. Ehhez azonban szükség van az óvónők együttműködésére is. Javaslatom tehát a következő: kérje meg a pedagógusokat, tegyék lehetővé, hogy Ön ott maradhasson a folyosó padján ülve, amíg kisfia a csoportszobában játszik. A fiúcska eleinte valószínűleg állandóan kinézeget majd, hogy "megvan-e anyu", ám ha látja, hogy minden rendben, nyugodt szívvel visszamerészkedik a szobába. Amikor szemmel láthatóan kezdi otthonos(abb)an érezni magát az oviban, megpróbálkozhat az "eltűnés" fortélyával. Ez eleinte ne tartson tovább fél óránál, utána menjen vissza. Ha gyermeke észreveszi anyukája hiányát, az óvónők nyugtassák meg, hogy csak a postára ment, de mindjárt jön vissza. Imitálhatják esetleg, hogy Önt felhívják telefonon. Az időszakos eltűnések aztán fokozatosan egyre hosszabbak lehetnek, végül egy teljes délelőttig is eltarthat, mire kisfia remélhetőleg teljesen beszokik. Kívánok a fenti folyamathoz sok sikert és sikeres együttműködést az óvónőkkel!
