Már többször kértem javaslatát és véleményét Kisfiammal kapcsolatban, legutóbb a költözés és óvodaváltás témában.
Ismét tanácsra lenne szükségem, mert Peti viselkedése nagyon megváltozott a költözés óta.
Már a költözés elõtti héten otthon voltam vele, együtt pakolásztunk, minden nap (sõt már hetekkel megelõzõleg) beszélgettünk róla, hogy majd elköltözünk egy másik helyre, ami szebb, nagyobb... lesz és megpróbáltam csupa jó dolgot mesélni neki. Peti is várta már, és a költözés alatt is hagytuk, hogy ott "lábatlankodjon" gondolván, hogy jobban meg fogja tudni emészteni a dolgokat és ha fizikai valójában is látja az autóra felpakolást, az új helyen kipakolást, akkor könnyeben elfogadja a változást. A költözést követõen még 1 hétig együtt voltunk otthon és utána kezdõdtek a problémák:
Minden reggel sír az oviban, nem akar menni, azt kérdezgeti mikor és ki megy érte (de egymás után 5-6-szor is), azt mondja nincs barátja... Szóval pont az ellenkezõje annak, ahogyan eddig viselkedett. Eddig imádott oviba járni és még a beszoktatáskor sem sírt, és mindig alig várta, hogy találkozhasson a kis barátaival.
És van még egy dolog: nagyon dadog. Amíg otthon voltunk nem nagyon dadogott, kivéve ha a mondat "én" vagy "nem" szavakkal kezdõdött, mert azokat többször ismételte, de a mondat többi szavát szépen kimondta. Most viszont percekig tart, amíg kimond egy mondatot és látom rajta, hogy nagyon dühíti õt, hogy nem megy, néha még
sírva is fakad. Általában kivárom amíg kimondja, néha befejezem helyette.
Szerintem ezek a "tünetek" összefüggnek a környezetváltozással és egymással, de nem tudom, hogy azon kívül, hogy türelmesen,nyugodtan megpróbálok minél többet vele lenni, és játszani, még mit tehetnék. Az oviból nem akarom kivenni,mert az hová vezetne? Mit tehetnék, hogy megnyugodjon a kis lelke? A másik a dadogás: Attól félek, hogy visszafogja a beszédét, ha sokáig így megy, mert zavarni fogja õt és akkor inkább nem mond semmit. Az Óvónénijei szerint is pszichés okai vannak a dadogásásnák. Hogyan tudnék neki segíteni? Mire számíthatok, mennyi idõ egy ekkora gyerknél, amíg megszokja a változást?
Egyébként az új helyen jól érzi magát, jön-megy, nem fél együdül sehol, még a pincébe is lemegy egyedül ha kedve van hozzá. Énekelget, hozza-viszi a játékait, nekem úgy tûnik felszabadult és jól érzi magát. Viszont nem szeretne egyedül aludni és most Velem alszik - ami tudom, hogy nem túl jó dolog.
Kérem, hogy a fenti kérdéseimre szíveskedjen válaszolni és ha bármilyen gyakorlati javaslata van írja meg Nekem, mert nagyon szertnék Petinek segíteni.
Köszönettel: Andrea
Válasz:
Kedves Andrea!
Levelébõl számomra úgy tûnik, Ön nagyszerûen ráérzett a dolgok ok-okozati összefüggéseire ill. azok megoldásának módjára. A kisfiúnál valószínûleg elsõsorban a környezetváltozás - okozta bizonytalanság érzés váltotta ki a problémákat, ám nem tudom, ezek mellett nem volt-e esetleg olyan családi tényezõ, mely nem kapott említést levelében. ( A költözködés okai, a szülõk közti kapcsolat milyensége…stb.) Ha esetleg ilyesmirõl is szó van, ebbõl a szempontból is érdemes lenne átgondolni a helyzetet.
Peti dadogásának felerõsödése is az egyik megnyilvánulási formája lelki kiegyensúlyozatlanságának.
Fentiek megoldása, - Ön nagyon jól látja, - valóban a türelmes, nyugodt, szeretetteljes szülõi odafordulásban van. Véleményem szerint sokat segíthet, ha mindig nagyon türelmesen, a sürgetésnek cseppnyi jelét sem adva hallgatja végig a kisfiút. (Véleményem szerint nem biztos, hogy helyes, ha befejezi az általa megkezdett mondatokat, hiszen ezt is egyfajta türelmetlenségnek élheti meg.)
Javaslom továbbá, hogy az óvodai beszoktatáshoz kérje az óvónõk még aktívabb segítségét, hiszen a társak megismerésében és ezáltal barátok szerzésében õk tudnak a legtöbbet tenni a gyermek érdekében. (A közös játékok, közös tevékenységek még közelebb hozzák az új gyermeket a csoport többi tagjához)
Fentiek mellett tanácsolom, keressenek fel logopédus szakembert, aki minden bizonnyal hathatós segítséget tud nyújtani Petinek.
