Henrietta 4 éves kislánya a sok betegeskedés, hiányzás után belecsöppent a farsangi mulatságba. Ám ahelyett, hogy ez megerõsítette volna az óvodához való kapcsolatát, a végsõkig megrémült az idegen arcú, félig ismerõs, félig ismeretlen
Kedves Óvónõ!
Fanni lányom 4 éves, szeptemberben kezdte óvodát. Azt mondhatom könnyen beszokott; csak rengeteget volt beteg. November óta csak néhány napot volt óviban emiatt. Mivel én itthon vagyok GYED-en - kisebb lányom most 18 hónapos - bevallom én sem erõltettem az ovi. Februárban elmentünk a Farsangra; mindössze 15-20 percig voltunk: Fanni lányom sírt, el sem akart engedni,pedig többször mondtam neki, hogy nem megyek el, mert az anyukák is maradhatnak. De hisztérikusan csak sírt, hogy menjünk haza; és mivel ilyenkor semmit nem hall meg, bármivel is próbálom nyugatni összekészültünk és hazamentünk. Próbáltam vele beszélni arról, hogy mi is történt, de nem igazán sikerült megtudnom semmit. Azóta viszont az óvoda tájékéra sem akar menni. Ha csak közelítünk már hisztizik. Ma az óvi melleti játszótérre, mentünk és a csoportja éppen kinn volt. Ugyanaz történt mint ahogy korábban: még csak "köszönni" sem akart sem az óvónéniknek sem a gyerekeknek. Hisztirohamban tört ki,és elbújt a ház mögé. Én beszéltem néhány szót az óvonénikkel. De Õ elõ sem jött. A gyerekkel sem akar szóba állni, pedig rögtön mentek volna oda hozzá - de õk sem tudták mi a baj. Ha más játszótereken vagyunk pedig nagyon igényli és keresi a gyerek-játszótársat. Ezért is gondolom, hogy szüksége van az ovi közösségére. Az óvónénikrõl nem igazán tudok mit mondani. Még korábban felajánlották, hogy bármikor bemehetnénk. Valahogy kezdetektõl nem igazán kedvelte meg az óvónéniket(ha õszinte akarok lenni én sem), kivétel talán csak a dadusnéni. Az óvodakezdéskor hetekig szóba sem állt velük. Félreértés ne essék semmi negatívumot nem mondok rájuk, ez csak egy belsõ érzés.
És azt is tudom, hogy bármennyire szeretnék én otthon nem tudok annyit foglalkozni vele és annyi újdonságot tanítani neki, mint az oviban.
A dilemmám végülis abból adódik, hogy Fanni lányom nagy valószínûséggel már csak egy évet járna ebbe az oviba. A következõ évben visszamegyek dolgozni és akkor egy másik oviba íratom be, ami közelebb van a munkahelyemhez. Ide ugyanis nem érnék oda érte; maximum zárásra. Beirathatnám a másik oviba egybõl, de nem tudnám megoldani az elvitelét. Pontosabban csak úgy ha az egész napot az oviban töltené és csak este érne haza a férjemmel - ezt pedig nem igazán szeretném. Itthon is maradhatna, mert én szeretem, ha velünk van. MIT TEGYEK? Csináljuk végig a beszoktatást szeptemberben? Vagy maradjon még egy évet itthon és csak nagycsoportba menjen? - a leendõ ovija ún. óvoda-iskola: nagycsoportos pedagógusok viszik tovább õket elsõosztályba is. Szeretném a számára legjobb megoldást megtalálni. Nagyon hálás lennék ha leírná a véleményét. Tisztelettel Dománé Lázár Henrietta
Válasz:
Kedves Henrietta!
Úgy vélem, nem volt jó ötlet, hogy éppen farsangra mentek be a kislánnyal. A jelmezbál egy felnõtt számára érdekes és jó mulatság, ám egy olyan gyermek számára, aki még csak ismerkedési fázisban van társaival, kifejezetten rémisztõ lehet a furcsa öltözetbe bújt, hangos, felbolydult gyereksereg.
Mivel ezen változtatni már nem lehet, a továbbiakra nézve az alábbiakat tanácsolom: menjenek be úgy egyszer-egyszer közösen az óvodába, mintha csak valami fontos ügyet szeretne intézni. Pl: befizetjük az ebédet, hazahozzuk mosásra a zsákból a ruhákat, stb. Ezen alkalmakkor kukkantsanak be a csoportba, de az ottmaradás kényszere nélkül. Elõbbiek mellett hasznos lehet még, ha az óvó nénikkel való egyeztetés után a csoport tagjai levelet küldenek kislányának, melyben kedvesen invitálják, látogasson el hozzájuk az oviba. Még személyesebb lehet az üzenet, ha rajzokkal is díszítik.
Elõbbiek segítségével lépésrõl-lépésre közelebb kerülhetnek a beszoktatáshoz, a többiekkel való megbarátkozáshoz. Külön jó dolog, hogy mivel Ön jelenleg otthon van, nincsenek sürgetve és kíméletesen, fokozatosan megvalósíthatják a beszoktatást.
Sok sikert!
