... teszi fel a kérdést Bea, aki jelenleg nagyobbik gyermekével és férjével külföldön él, ám a helyzet „sok változós“.
Kedves Óvónõ!
Szükségem lenne az Ön szakértõi segítségére. Teljesen tanácstalan vagyok.
Külföldön élünk január óta, a férjem munkája miatt, a kislányom most 4 éves és augusztus végére várjuk a kistestvérét. A kislányom azelõtt bölcsibe is és óviba is járt, mindkettõt nagyon szerette. Úgy terveztük, áprilisban hazaköltözünk (egy másik városba, mint ahol eddig éltünk) és a lányunk májustól otthon kezdheti az óvodát és mire megérkezik a kistestvére, már szépen beszokik. Áprilisban hazamentünk, de csak egy hónapra, mert a férjemnek mégis maradnia kell nem tudni pontosan meddig, legrosszabb esetben tél végéig. Ezért úgy döntöttünk, visszamegyünk hozzá, hogy együtt legyen a család és külföldön járatjuk óviba a lányunkat és ott születik meg a kistestvére. Idõközben kiderült, hogy nem bírom olyan jól a terhességet, jól jönne némi segítség, itt azonban még nem találtunk. A férjem aggódik, hogy nem lesz elég pénzünk kifizetni az orvosokat, a szülést, a segítséget. Ráadásul a férjemet nem lehet munka közben elérni, nem tud hazaugrani, ha baj van és emiatt nagyon félt. Haza akar küldeni a szülés elõtti és utáni idõre, anyósoméknál lakhatnánk a lányunkkal, de õ csak hetente-két hetente tudna hazajönni kb. 2 napra. Albérletet nem tudunk kifizetni. Ezért, ez tûnik az egyetlen megoldásnak, és ez borzasztóan frusztrál engem, nem szívesen megyek. Tudom, van ennek pozitív oldala is, igyekszem azt szem elõtt tartani.
A kislányunk nem igazán szeret itt, külföldön lenni, hiányzik neki a család és a régi óvoda, az ittenit utálja. Egyelõre csak háromszor egy héten vittem, és ebéd után mindig elhoztam. De két hét után minden óvis reggel hisztizett, sírva könyörgött, hogy ne hagyjam egyedül az óviban, megszakadt a szívem, még sosem láttam ennyire kétségbeesve. Megértem, hogy nehéz, nem érti a nyelvet, õ, aki mindig kezdeményezi a játékot, a játszótéren is. Azt mondta, nem játszik vele senki. Egy hét állandó hiszti és dühös kirohanásai után kivettük. Így most megint egyedül maradt velem otthon (amit nagyon szeret) és ha visszajönnénk ide a szülés után, újra szembesülnénk ezzel a problémával és nem tudnám óvodába járatni. Egyedül lennék egy csecsemõvel és a 4 éves lányommal otthon, segítség nélkül. Nem tudom, hogyan lehetne megkönnyíteni neki a beszoktatást, fõleg, hogy a kistestvérével itthon leszek.
A másik kérdés a magyar óvodai beszoktatás lenne. Azt gondoltuk, ha már hazamegyünk „szülni”, jó lenne, ha otthon járna közösségbe. Magánóvodát, táborokat nem tudunk kifizetni, csak a faluban lévõ óvoda jöhet szóba, ahova azt az ígéretet kaptuk, hogy augusztus 1-jétõl felvennék, elõtte nyári szünet van. Anyósom szerint maradjon egész napra, mint régen, a másik óviban, de én még abban sem vagyok biztos, jó ötlet-e az óvoda ilyen rövid idõre (két – két és fél hónapról lehet szó, ami közben ráadásul megszületik a kistestvére). Nem szeretném, ha számûzve érezné magát vagy összekombinálná az óvodába járást és a tesó születését. A kislányomat mennyire viselheti meg, hogy az óvodakezdés után két-három héttel megszületik a kistestvére (persze, az is lehet, hogy hamarabb érkezik, éppen amikor elkezdené az óvodát.)? Ha októberben visszamennénk külföldre (még gondolkodunk rajta), semmi értelmét nem látom otthon az óvodának, pedig nagy segítség lenne. Ha viszont maradnánk, hogyan segítsem a beszoktatását ebben a helyzetben? A másik, hogy ha visszamennénk apához külföldre, megint csak kb. fél évet lennénk kint, és valószínûleg ugyanúgy szenvednénk az óvodában. Nem tudom, költözzek-e vele és a picivel vissza.
Ön szerint mennyire visel meg egy 4 éves gyermeket az állandó költözés? Engem felnõtt fejjel nagyon megvisel. Ha maradunk Magyarországon a lányommal és a picivel, anyósoméknál kell laknunk, ami engem frusztrál, õket is biztos fárasztja, mégis csak 70 évesek, és ami nekem az egyik legfontosabb, hogy apa nem lesz része megint a családnak, csak idõnként néhány napra, amikor általában fáradt és ingerült. Hogy meddig tarthat ez az állapot, nem tudni, a férjem szerint legkésõbb tél végéig haza tud jönni végleg. És akkor újra költözünk egy másik (magyar) városba, ahol megint egy új óvodát kell keresni… Nem csodálkoznék, ha ez is megviselné a kislányomat.
Nem tudom, mitévõ legyek. Amíg újra egy család lehetünk, úgy szeretném átvészelni ezt az idõszakot, hogy a kislányomnak a legjobb legyen, ne okozzon neki törést sem az állandó költözés, sem a kistestvér születése, sem az óvoda. De mi neki a legjobb? Menjek, vagy maradjak? Erõltessem az óvodát vagy inkább maradjon még velem otthon amíg végleg hazaköltözünk? Mindenre lehet találni megoldást, csak nem tudom, mi lenne a legjobb neki és a családnak, teljesen össze vagyok keveredve és nem látok tisztán. Ezért lenne óriási segítség egy kivülálló, szakértõi vélemény.
Hálásan köszönöm a segítségét!
Bea
Válasz:
Kedves Bea!
Levelét végigolvasván egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy akár a kislány, akár Ön meglehetõsen feszült, frusztrált. A „gyökértelenség“ nagyon megviseli az embert, és akkor az ide-oda költözködés technikai nehézségeirõl nem is beszéltem.
Nyilván mindkét megoldásnak (t.i.: Magyarországra költözés vagy kint maradás) megvan a maga elõnye és hátránya, de ha a kislánya szempontjait vesszük figyelembe, mindenképpen a kint maradás lenne az ideálisabb megoldás, mégpedig egyelõre a kinti óvoda erõltetése nélkül. Valószínû, hogy az eddig többé-kevésbé megszokott környezet (külföld) több stabilitást és biztonságot adna gyermekének, mint az ide-oda ingázás. Ráadásul ott mindkét szülõje része lehetne az életének. Soraiból úgy vélem, az anyósával való együtt lakástól meglehetõsen fázik, amin õszintén szólva nem csodálkozom. A generációs különbségek még a legjobb családban is rengeteg feszültséget okozhatnak, és egy újszülött érkezése, az ezzel járó izgalmak, stressz csak fokozná ezt a helyzetet. Ha mégis az anyósék mellett döntenek, a kislány nyári óvodáztatását nem ajánlom. Mire beszokna, máris eljönne onnan, ráadásul eggyel több lelki terhet raknának rá ezzel.
Mivel nem említette, milyen egészségi akadályai vannak a külföldön való szülésnek és temérdek más körülmény sem világos számomra, így lehetetlen lenne egyértelmû tanácsot adnom Önnek. Én csak azt mondhatom, ahogy én magam döntenék a leírtak alapján. Ha megoldható lenne, akkor valószínûleg kint maradnék a férjemmel, ott szülnék és ott is nevelnénk gyermekeinket, amíg a körülmények engedik.
Mint azonban említettem, semmiféle egyértelmû tanáccsal nem tudok Önnek szolgálni, a döntés az Ön kezében van. Biztos vagyok benne, hogy felelõsen és lelkiismeretesen választja meg a családnak legjobb megoldást.
