Levélírónk fájó szívvel konstatálja, hogy az óvodában, ill. a mindennapi életben is a nagyszájú, cserfes, hangos embereknek áll a világ. Úgy érzi, csöndes, ám nyílt szívû gyerekeknek nem osztottak lapot.
Kedves Óvonéni!
Megoldhatatlan nevelési és szemléleti problémának tartom az általam megismert ovis környezetben a jó és rossz gyerekek un. beskatulyázását, már kiscsoportban.
A verekedõs, agresszív és néha kezelhetetlen gyerekek az erõs és gyakorlatias jelzõt kapták, a jó, szeretni és adni tudó, okos érzékeny gyerekek pedig az áldozat és gyenge jelzõt "érdemelték" ki, akikkel mindent meglehet csinálni.
Sajnos az én 4 éves kisfiam is értetlenül áll, a hosszú otthon töltött évek után, hogy most melyik mintát tegye elõtérbe, és sokszor látom, hogy össze van zavarodva amikor hazajön, nem tudja eldönteni melyik viselkedés a helyes. Mondhatjuk, hogy érzékeny, de ez számomra nem negatív csengésû jelzõ, és nem is a sírással van a baj.
A baj azzal van, hogy már ilyen kicsi korban háttérbe kerül az igazi értékek felismerése, és nagyon gyorsan legyíntünk egyet, "a gyerekek kegyetlenek" felkiálltással a problémára. Tapasztalataim szerint pedig az agresszívitás és kezelhetetlenség a szûlõi nem törõdéssel párosul a háttérben, olyan anyukák és apukák gyermekei, akiknek vissza kellett gyorsan térni az egész napos munkájukba, és sokkal kevesebb idejük maradt a gyermekükre. Kérdésem miért annak a szûlõnek és gyermeknek kell lekezelni az õ nemtörõdésüket, akik jó érzelmi és mentális állapotban viszik az oviba a gyermeküket. És hol vannak a pszichológiát, neveléselméletet, csoportlélektant tanult pedagógusok, akik ezt helyretennék?
Válasz:
Kedves Levélíró!
Sorai szívembõl szólnak, sajnos én is sok hasonlóval találkoztam munkám során. Ennek ellenére jómagam igyekszem olyan értékrendet képviselni, melyben az érzékeny gyermek szeretetteljes felkarolása, érdemeinek kellõ kidomborítása fontos szempont. Talán azért is érzem át annyira, amirõl írt, mert én is hasonlóan csendes, zárkózott kislány voltam anno, s bizony nem esett jól, mikor egy-két cserfes, nagyszájú "sztárgyereket" minden ok nélkül elém helyeztek.
Sosem felejtem el egykori kolléganõm szavait, miszerint " a gyereknek meg kell tanulnia már óvodás korban is könyökölni!" Hát ezt a véleményt én nem osztom. Tanuljon meg inkább csendben, sallangok nélkül, õszintén szeretni!
Minden jót kívánok!
