Ezt közölték Klaudiával az óvónõk, akinek 3 éves kisfiával nehezen bírnak a pedagógusok. A gyermek folyamatos, kiemelt figyelmet igényel, ami 26 másik gyermek mellett nehezen kivitelezhetõ. Mit lehet tenni?
Kedves Óvónõ!
A segítségét kérem, mert mostanra már a kétségbeesés határára jutottam.
Kisfiam novemberben volt 3éves (nincs testvére), abban a hónapban el is kezdte az óvodát. Eleinte csak 1-1 órát volt oviban, mostanra már ott is ebédelhet. De sajnos a viselkedése miatt már az elsõ hónapban közölték velem hogy, nem lehet egész napos, mert nincs hozzá energiájuk.
Erre a korra jellemzõ makacssága már itthon is megmutatkozott, idõnként rettentõ dacos, akaratos, olykor dühösen kiabál és mindenre "nem" a válasza, olykor hajigálja a kezébe kerülõ tárgyakat, bár mi ezt itthon szépen le tudjuk kezelni. Ha belekezd a hisztizésbe, igyekszem magára hagyni és higgadt maradni, bár tény, hogy sokszor alig tudom magamban tartani a mérgemet. Ennek ellenére próbálom következetesen, erélyesen, de nem durván nevelni.
Igaz, eltart néhány percig is egy-egy revümûsor, ám itthon nem tûnik reménytelennek a gyerek. Nem úgy az oviban...
Mikor érte megyek, már elõre félek, hogy aznap mivel állnak elõ, megint mit mûvelt a gyerekem...Az óvónõknek nem fogad szót, kiabálva tiltakozik, a játékokat dobálja, semmilyen foglalkozáson nem vesz részt, sõt, inkább zavarja azokat (elmászkál,játszik, hangoskodik mesedramatizálás közben, stb.) piszkálja a gyerekeket, játékaikat elveszi és a kukába dobja, nem játszik senkivel és semmivel, inkább csak jön-megy, figyelme rendre elkalandozik (ez itthonra is igaz, nehezen tud koncentrálni). Kiszaladgál a csoportszobából, nem egyszer az ovi ajtajában érték utol, vagy az ovi konyhájában találtak rá. Nem mos rendesen fogat (itthon alaposan mossa, bár a felügyeletem alatt), játszik, pancsol, csúszik-mászik a padlón. Úgy viselkedik, mint egy bölcsis. Vagy még úgy sem. Étkezésnél feláll az asztaltól,elmászkál, nem várja meg a többieket, pedig itthon mindezt megteszi! Igaz, hogy sokszor elkéretõzik, de nem engedek neki, meg kell tanulnia az illendõ viselkedést és ezt el is fogadja. Nyekereg, de végül szót fogad. Ha ez itthon megy, az oviban miért nem? Mintha játszótérnek tekintené az óvodát, minden kis csinytevését mosolyogva teszi, nem fogja fel azok súlyát. Úgy tûnik, mintha számára az oviban nem lennének szabályok és nem is akarja azokat elfogadni.
Mikor az óvónõk panaszkodnak (szinte minden nap), minden alkalommal elmondják, hogy nekik nincs erejük és energiájuk csak egy gyerekre koncentrálni, van rajta kívül még 26másik is. Csak annyit tehetnek, hogy folyamatosan mondják a gyereknek, hogy mi a helyes viselkedés. De ez úgy tûnik, édes kevés. És úgy látom, a türelmük is fogytán. Már az is megtörtént, hogy a "fejemhez vágták", hogy nem nevelem a gyereket, nálunk nincsenek szabályok, stb. Nem akarják elhinni, hogy a gyerek itthoni viselkedése össze sem hasonlítható az óvodaival, és én is csak hüledezve hallgatom, mik történnek nap, mint nap. A nagyszülõk, ismerõsök is hitetlenkedve hallgatják a történeteket. Tény, hogy itthon is rendre kibújik belõle az ördög, de ilyen dolgokat nem mûvel!
Egy végtelenül kedves, folyamatosan mosolygós, rendkívül jó kedélyû gyerek, aki a családi, ismerõsi közegben kezelhetõ, máshol miért nem?
Válaszát elõre is köszönöm!
Üdvözlettel: K. Klaudia
Válasz:
Kedves Klaudia!
Sorai alapján úgy vélem, Ön szülõként is kellõen objektíven, reálisan ítéli meg a helyzetet és kisfia viselkedését. Gyermeke magatartás zavarával kapcsolatban az alábbi gondolatok fogalmazódtak meg bennem: az Ön által életkori sajátosságként értékelt dac, hiszti valójában nem az, hiszen nem jelenik meg törvényszerûen minden gyermeknél. Ennek kiváltó oka lehet pl. a helytelen nevelés is. Az Önök esetében ezt családi vonatkozásban nem tartom valószínûnek, hiszen sorai alapján Ön kellõen következetesen és tudatosan terelgeti kisfiát. Abban azonban már nem vagyok biztos, hogy az óvodában is hasonlóan állnak a dologhoz. A megoldást tehát abban látom, hogy az otthoni, sikeres nevelési gyakorlatot és az óvodai nevelõmunkát szinkronba kell hozni. Kérjen idõpontot egy fogadó órára, ahol pontról-pontra egyeztethetik, kinél milyen nevelési gyakorlat vált be a gyermeknél. Elõbbiek mellett sem lehet azonban megfeledkezni arról, amit az óvónõk is hangoztattak: hogy 26 másik gyerek mellett meglehetõsen nehéz lenne állandóan gyermekén tartani a szemüket. Kisfiával meg kell értetni és el kell fogadtatni az alapvetõ viselkedési szabályokat (pl. nem vesszük el mások játékát, nem zavarjuk a foglalkozást, ...stb.), amit leghatékonyabban bábozással, meséléssel, beszélgetéssel lehet átadni.
Az óvó néniknek pedig könnyebb dolguk lenne, ha pl. foglalkozások idején jobban bevonnák a kisfiút is a tevékenységekbe. Ha megbíznák egy-egy apró feladattal, azonnal fontosnak érezné magát, aki csak kellõ fegyelem mellett végezheti el ezt a "rendkívüli megbízatást".
Az Ön által leírtak alapján eszembe jutott még egy gondolat, ami talán közelebb vihet a megoldáshoz: elképzelhetõnek tartom, hogy gyermeke esetleg hiperaktív, érdemes lenne ezt a vonalat is nagyító alá venni. Elõbbiek tükrében nagy segítséget jelenthetne az otthoni állandóság, érzelmi biztonságot adó napi ritmus kiépítése, mely kiegyensúlyozottabbá és nyugodtabbá tehetné kisfiát.
Remélem, hogy tanácsaimmal segítségére voltam, bízom benne, hogy problémájuk megoldást nyer ezek által.
