A problémám az, hogy van egy 2 és fel éves fiam, és apa nélkul vagyunk. Eleve egyedül vállaltam, az apa kulföldön él, és nem is vállalja. Anyuval és a a nagyamamámmal élünk együtt, ezenkívül még két lánytestvérem van, külföldön élnek. Férfi nem is nagyon van a fiam közelében. Nekem sincsanek sajnos fiúbarátaim, akikel legalább néáha találkozhatnának. Most kezdte a bölcsit, és már nyáron elkezdte foglalkoztatni az apa kérdése, zat hiszem, néha egy-egy gyereket az apja hoz le a játszótérre, stb., hazafelé a kocsiban végig azt kérdezgeti: Van nekem apukám? Vna nekem apukám? elmagyará
zom, nincs, mert messze él, és õ a mamijával él és a naygm,amival és dédivel, és van ilyen, de addig kérdezgeti, amig azt nem mondom, van. utána ugyanazt ismétlem el.
Gondolom, most abölcsiben ez egyre jobban fogja foglalkoztatni. MIt tegyek? Persze, az igazi egy pár lenne, aki õt is elfogadja, de nincs. ÉS addig is, nem szeretném, ha a személyiségében ez bármilyen torzulást okozna.
Válasz:
Bizony nem könnyû feladat egy gyermeket egyedül, apa nélkül felnevelni. Eleinte, az elsõ pár évben még kifejezetten az anya-gyermek kapcsolat a meghatározó a gyermek életében, az apa hiánya ekkor még nem szokott problémát okozni. Késõbb azonban kezdi észrevenni, felfedezni, hogy a családhoz más személy(ek) is tartozhat(nak), így pl. az erõt és határozottságot képviselõ édesapa. Csonka család esetén meglátja és észreveszi, hogy másoknak van apukájuk, az õ családjából azonban hiányzik. A kérdés ekkor óhatatlanul is felmerül benne: "Nekem van apukám?" Ekkor a leghelyesebb, amit tenni lehet, hogy a gyermekkel közöljük, hogy igen, van, de máshol él, mert más országba kellett öltöznie. Egyéb részletekbe azt gondolom, ebben az esetben nem érdemes belemenni. A gyermekben esetleg úgy csapódna le a dolog, hogy apa azért ment el, mert én rossz voltam, engem nem szeret, csak akikhez kiment külföldre. Nem lenne jó, ha a kisfiúban az ilyen esetleges hibás következtetések törést okoznának.
Másik kérdésére válaszolva azt tudom mondani, hogy a legideálisabb természetesen az lenne, ha minden gyermek teljes családban, apai és anyai gondoskodással körülvéve cseperedne fel, ám erre a lehetõségek sajnos nem mindig adottak. Fontos viszont, hogy a férfiúi viselkedésmintát valahonnan elsajátítsa a kisfiú. Ez a modell lesz késõbb alapja az egészséges pszichoszexuális fejlõdésnek. Ennek érdekében, amíg nem talál új társat magának, igyekezzen más környezetbe, így pl. baráti családokhoz gyakran elvinni a kisfiút, ahol megtapasztalhatja az apai, férfiúi minta jelentõségét.
