... de mégis úgy menne már iskolába. Így írta le nagycsoportos kislánya helyzetét édesanyja, aki az óvónõvel ellentétben támogatná az iskolakezdést.
Tisztelt Óvónõ!
Kislányom 2007.áprilisában született. 3 éves kora óta óvodába jár, nagy testvére 11 éves. A novemberi difer teszt eredménye 83 százalékos. Az óvónõ szerint értelmileg, tudásában, feladattudatában iskolaérett, viszont nehezen viseli a kudarcot, érzékeny, hamar sír. Néha nehezen megy oda a többiekhez, csak unszolásra kezdi el a feladatokat. Õ javasolná, hogy maradjon még egy évet, én naponta harcot vívok a kislányommal, hogy még óvodába kell járnia. Unja, iskolába szeretne járni, már tavasszal egyedül odament az leendõ iskolája igazgatójához, hogy vegye fel már most iskolába. Véleményem szerint többet ártanék a gyermeknek, ha visszatartanám, õ már unja az óvodát, ezért kell noszogatni.Az óvónõvel úgy egyeztünk meg, hogy igyekszünk tudatosítani a gyermekben, hogy ha õ iskolás lesz, akkor be kell tartani a foglalkozások/órák idejét, akkor kell részt venni bennük és addig, amikor, és ameddig az óvónõ/tanitónõ mondja.A gyermektõl csak megkérdeztem, hogy mi lenne, ha még egy évig ovis lenne és már potyogtak is a könnyei. Tanácstalan vagyok. Bár még tavaszig sokat fejlõdhet a hiányos területeken.
Válasz:
Kedves Levélíró!
Az iskolaérettséget három fõ szempontból szokták megítélni: értelmi, szociális és testi-fizikai érettség vonatkozásában. Ha e három tényezõ közül akár csak egyetlen területen is markáns hiányosság mutatkozik, nem ajánlott megkezdeni az iskolát. Mit jelent ez az Ön által említett esetben? A kislány félénk, gátlásos, a kapott feladatokat csak unszolásra végzi. Ennek a szociális éretlenségnek könnyen a következménye lehet, hogy:
- iskolában sem mer majd jelentkezni, megszólalni, ergo a tanítónõ azt gondolhatja, hogy nem tudja a választ.
- Félénksége a teljesítményhelyzetben (pl. versmondás az egész osztály elõtt) fokozott szorongássá nõheti ki magát, ami akár teljesen le is blokkolhatja a gyermeket.
- Ha nehezen fog hozzá egy feladathoz (elképzelhetõ, hogy ez is az önbizalomhiányból ered), a tanítónõ azt hiheti, hogy nem érti, nem tudja. Ha mégis rájön, hogy csak félénkségrõl van szó, ezen feszültség oldása, a kislányhoz való megnyugtató, egyéni odafordulás 20-25 másik elsõs mellett szinte lehetetlen lenne.
Úgy vélem, célravezetõbb lenne mégis elgondolkodni a plusz egy év óvodán. Mindemellett persze nem feledkezhetünk meg arról sem, amit Ön is említett: tavaszig még sokat fejlõdhet a gyermek. Ha akkorra óvodai vonatkozásban már nem lesznek ilyen jellegû gondok, ill. kérdéses esetben a szakértõi bizottság vizsgálata iskolaérettséget állapít meg, bátran fogjanak bele az iskolába. Errõl azonban minden kétséget kizáróan meg kell gyõzõdni, hogy elejét vegyék a késõbbi kudarcoknak.
