Kisfiam 4 és fél éves,óvodába jár,okos, értelmes. 2 éves koráig szinte semmilyen panaszom nem lehetett rá,nagyon nyugodt gyerek volt.A mai napig fegyelmezetten viselkedik utazáskor, vásárláskor,átlagnál szótfogadóbb.Egyetlen gyermekünk,rengeteg szeretetet kapott,szinte soha nem hagytam másra, egészen az oviig.Néha kétségbe esem, úgy érzem, valamit elrontottam.Kisfiam rettenetesen játékos, de nagyon ritkán játszik el egyedül a lakásban,állandóan igényli a foglalkozást,sokat olvasok neki,imádja a könyveket, a kitalált meséket.A szabadban imád lenni, ott eljátszik egyedül is, igaz, soha nem a játékaival.Igazából az a problémám, hogy rettenetesen sok butaságot hord össze, sokszor nem is lehet vele értelmesen beszélni.Állandóan produkál a beszédével,ha valamit kérek tõle, akkor veszekszik velem,néha magamra ismerek a szövegbõl és a stílusából.
Tudom, én is néha türelmetlen vagyok, de ez nem lenne még ok erre a viselkedésre. A férjem szülei imádják õt, nagyon sokat vannak eggyütt, õk hozzák el az oviból,õ is szereti õket, de velük is állandóan durván beszél,nem tudja kimutatni a szeretetét nekik.Pláne ha én is ott vagyok. Ha velem van egyedül akkor egész jó gyerek, nem tudom mi zavarja meg õt. Anyukámmal szépen beszél, de õ soha nem tilt meg neki semmit, mindig szépen beszél vele,ha meg nincs hozzá türelme, jövök én és nekem kell helyrerakni, persze megint én vagok a rossz.Pedig anyukám soha nem mesél neki mint anyósom, nem játszik vele, nem megy érte az oviba, "csak" nagyon szereti.Ez tény.Ma reggel is az ölembe ültettem, így szoktunk öltözni, mert még mindig nem hajlandó egyedül öltözködni,de nem ül "normálisan", hanem elkezd idét
Válasz:
Bár a technika ördöge kissé megtréfált bennünket és levele nem jött meg teljes terjedelmében, a probléma mégis világos számomra. Amit azt hiszem, azonnal leszögezhetünk, hogy egy rendkívül értelmes, kreatív kisfiúról van szó. A szülõi „túlszeretés” az egyke gyermekek esetében szinte természetesnek vehetõ. Sokat foglalkoztak vele s testvér hiányában Ön ill. Önök pótolták a játszótársat a kicsi számára. Ebbõl következik természetes módon, hogy a kisfiú nem akar egyedül játszani. Mivel a felnõttnek általában ezer más dolga, elintéznivalója is van a gyermekkel való játékon kívül, így szinte törvényszerû, hogy a szülõ egy idõ után ideges, türelmetlen lesz. A kisfia, az életkorából adódóan minden szülõi, ill. felnõtt megnyilvánulást azonnal utánozni kezd, így a veszekedést, perlekedést is, de természetesen a pozitív magatartási formákat is. Gyermeke számára feldolgozhatatlan a felnõttek részérõl jövõ szélsõséges hozzáállás a dolgokhoz. Nem érti, miért van az, hogy Anyu egyszer nyugodt és türelmesen játszik vele, máskor meg ingerült, ideges, sõt néha Õ a szigor megtestesítõje a Nagyi helyett is. Azt javaslom, próbálja megtalálni a nevelésben az arany középutat. Gyermekével próbálja megértetni és hozzászoktatni, hogy nem mindig ér rá csak és kizárólag vele foglalkozni, a szülõknek sokszor más fontos dolguk is van. Tûzze ki jutalomként, hogy ha most pl. fél óráig hagyja, hogy szülõje csak a munkájának szentelje figyelmét, akkor utána a következõ fél órában kizárólag a gyermekkel és kedvenc játékával fog foglalkozni. Fontos, hogy ezt mindig következetesen tartsa is be, de csak akkor, ha kisfia is hasonlóképpen viszonyult a megállapodáshoz. Ha a gyermek kiabál, akaratoskodik, Ön igyekezzen nyugalmát maximálisan megõrizve közölni vele, hogy csak akkor érti meg a mondanivalóját, ha halkan és nyugodtan közli. Mondja el, hogy Ön csak a szép beszédet hallja meg, a kiabálást nem. Ha ehhez következetesen ragaszkodik, a kisfiú hamarosan észre fogja venni, hogy a kiabálás és az akaratos viselkedés csupán falra hányt borsó. Egyetlen alternatívája a békés hangnemben történõ, tiszteletteljes kérés lesz.
