Sára tanácstalan 4 éves Bence fiát illetõen, aki az óvodában igazi példamutató gyermek, ám otthon elõbújik belõle a dacos kisördög.
Kedves Óvónõ!
Remélem segítségemre tud lenni a problémánkban,bár gondolom,hogy így levélen keresztül nem alkothat teljes képet az esetünkrõl,de megpróbálok minden fontos részletet lejegyezni!
Bence 4 éves lett február végén,szeptember óta jár óvodába.Van egy 1 éves öccse,akivel azt mondhatom,nagyon jó testvéri kapcsolata van.Nincsenek féltékenységek, (legalábbis a felszínen).Bencére kiskorától fogva az a jellemzõ,hogy állandó figyelmet igényel.Sokáig nem volt rá példa,hogy otthon egyedül játszott volna a szobájában,még arra sem volt hajlandó,hogy én olvasok mellette,Õ pedig játszik.Állandóan vele kellett játszanom.Néha még az ebédet sem tudtam megfõzni,mert egész délelõtt a gyerekszobában voltam Vele.Mindig együtt rajzoltunk,gyurmáztunk,építõztünk…stb
Ez talán mostanában változott meg egy kicsit,amióta kistestvére is nagyobb lett már,így elõfordul,hogy egymás mellett autóznak a szõnyegen.Bár még mindig gyakran igényli,hogy én is ott üljek és autókázzak Vele.
Az óvodába eleinte nehezen ment a beszokás,de most már nagyon szeret oda járni,van is 2 barátnõje,akikkel elég sokat eljátszanak.Délutánonként is van alkalmuk találkozni,hiszen elõfordul heti rendszerességgel,hogy átjönnek hozzánk óvoda után vagy mi megyünk Hozzájuk.
A problémám a következõ:
Bence rettentõen akaratos,öntörvényû és irdatlanul nagy hisztikre képes,ha akar valamit.Veszekedik,kiabál,dobálja a játékait,bõg és hasonlók.Ha kérünk valamit szépen,elereszti a füle mellett.Vagy oda sem bagózik ránk vagy cirkuszol,ordít tovább.
Hiába próbálunk szelíden,nyugodtan szólni Neki vagy értelmesen elmagyarázni Neki a dolgokat (mit miért nem lehet) meg sem hall minket.Ha veszekedni kezdünk Vele,akkor is tovább folytatja a cirkuszolást.Egyszerûen már nem tudom,hogyan tudnék Rá hatni!Nem használ sem a szép szó,sem a fenyegetõzés.Ha azt mondom Neki pl:”Bence este nem bújok oda,amíg elalszol,ha így viselkedsz!” erre azt válaszolja:”Jó,azt akarom!”
Legutóbb az volt a kívánsága,hogy írassuk be lovagolni (van erre lehetõség az óvodában) hát beírattuk.Természetesen mondtuk Neki,hogy csak akkor,ha most már megpróbál szófogadóan viselkedni és nem fog többet ilyen csúnyán cirkuszolni,ordibálni.Megígérte.Elmentünk,hogy veszünk Neki bukósisakot,hát még haza sem értünk már a kocsiban nekiállt cirkuszolni,mert nem mentünk be abba a boltba,amelyikbe akart.
Ezzel szemben az óvónénik azt mondják,hogy az óvodában Vele szoktak példálózni a többiek elõtt,(pl:elsõként ül gyönyörû szépen,csendesen törökülésben a szõnyegen foglalkozás elõtt,míg a többiek rohangálnak),nagyon fegyelmezett,komoly,okos,odafigyel,szót fogad…
Édesanyám azt mondta,pont az a probléma,hogy az oviban visszafogott,nem tudja „kitombolni” magát,így az energiáit otthon kell levezetnie.De sajnos kezd egyre inkább kicsúszni a kezeim közül,hiszen nem tudok már Rá sehogyan sem hatni!Valóban nagy hibát követtem el akkor (ahogyan édesanyám is mondja9,amikor nem voltam elég következetes Vele,de most már hiába próbálok az lenni,nem érdekli az sem.
Kérdésem az lenne,mit tudnék tenni,hogy hallgasson,odafigyeljen rám?Hogyan fékezzem meg a dühkitöréseit?
Remélem segítségemre tud lenni!
Válaszát elõre is köszönöm!
Sára
Válasz:
Kedves Sára!
Több szempontból is igazat kell, hogy adjak az édesanyjának. Egyrészt abban, hogy az óvodai példamutató magatartás után Bencének valahol kicsit ki kell tombolnia magát. (Ez azonban nem kellene, hogy mindenáron dacos hisztiben nyilvánuljon meg.) Másrészt a következetesség fontosságáról alkotott véleményét is osztom a nagymamának. Amit egyszer kilátásba helyezünk vagy megígérünk, ahhoz tartanunk kell magunkat.
Mit javasolok tehát a fentiek tükrében? Amikor hisztit tapasztal Bence részérõl, egyszerûen ne vegyen tudomást a mûsorról egészen addig, míg meg nem nyugszik. Önnek tudnia kell, hogy ez a produkció mindaddig tartani fog, míg Bencének van rá közönsége. Meglepõdik majd, ha azt látja, sem édesanyja, sem édesapja nem vesz tudomást a hisztirõl, így több-kevesebb sikertelen elõadás után rájön, hogy nincs miért csinálnia. Fontos, hogy úgy tegyen, mintha az ordítást-hisztit észre sem venné, meg sem hallaná. Ha csapkodást, rombolást tapasztal, azaz ön-, vagy közveszélyessé válik a helyzet, azt természetesen le kell reagálni, és a lehetõ legnagyobb határozottsággal el kell utasítani! Ennek következményeit (pl: nem megyünk legközelebb lovagolni) mindig következetesen be kell tartani!
Miután szemmel láthatóan lenyugodtak a kedélyek, akkor beszéljék meg higgadtan, nyugodtan a dolgot, észérvekkel csak ekkor hozakodjon elõ.
Nehéz idõszak vár most Önre, de a fentiek segítségével biztosan javul, elõbb-utóbb pedig megoldódik majd a helyzet. Kitartást és sok türelmet kívánok mindehhez!
