Kulfoldon elunk, kislanyom nagyon felenk, nemsokara elkezdi az ovit(3 eves lesz akkor). Nagyon fel az idegen nyelven beszelo gyerekektol, felnottektol, de meg a magyaroktol is kicsit. Fontos lenne azonban hogy megtanulja a nyelvet, mert itt negy eves korban kezdodik az iskola. Mi meg nem beszeljuk a hollandot, angolul beszelunk igy o inkabb az angolt hallja tolunk ha idegenekkel beszelunk, persze egymas kozott mindig magyarul beszelunk. Kerdesem hogyan szoktassuk be az oviba, ami itt igazibol csak ket delelottot jelent, hogyan oldjuk meg a nyelvi problemat? Masik kerdesem a testverfeltelkenyseg. Testvere 10 honapos o ket es fel eves. Eleinte imadta a kistesot par honapja azonban eros feltekenysegi tuneteket produkal. Mindent reszletesen utanoz amit a kicsi csinal, neha ugy nez ki mint egy szellemi fogyatekos, tokeletesen kisbabva valik, a masik oldalon viszont a macijaval mindent eljatszik amit en csinalok a kicsivel. Meddig normalis ez az utanzas ? Igyekszem vele meg tobbet is foglalkozni mint a kicsivel.
Koszonom valaszat!
A.A
Válasz:
Kedves Érdeklõdõ!
Kislánya bizony nincs túl irigylésre méltó helyzetben. Egy három éves kisgyereknek sok esetben még pusztán a beszokás is gond lehet, a nyelvi kommunikációs nehézségek csak tetézik a problémát. Javaslom, ha van arra mód esetleg, hogy a kicsit a nem óvodás napokon el tudnák vinni olyan helyre, ahol egyénileg és játékosan tud foglalkozni vele pedagógus szakember (nyelvtanár), azt tegyék meg. Érdemes lenne talán ottani gyermek nyelviskoláknál próbálkozni. Hasznos lenne megérdeklõdni, hogy abban az országban van-e mód arra, hogy egy évvel késõbb kezdje az iskolát a kicsi. Úgy hiszem, így talán könnyebben és problémamentesebben kezdhetné az iskolát gyermeke, hiszen több ideje jutna a nyelvtanulásra és egy idegen környezetbe való beilleszkedésre.
Másik kérdése a testvérféltékenységgel volt kapcsolatos. Ön tökéletesen látja, ebben az esetben pontosan errõl van szó. Levele nyomán nekem is eszembe jutott egy régi sztori, mely egy közeli ismerõsömmel esett meg. Kisbaba született a családban, melyet a kis újszülött jövevény testvére sehogyan sem akart elfogadni. Mivel a pici emésztésével gondok voltak, nagy örömmel és ovációval fogadták a szülõk, ha sikerült "nagy dolgot" produkálnia. A nagyobb gyermek erre, hogy Õ is bebizonyítsa rátermettségét, rövid idõ múlva, kivörösödött fejjel nyomni kezdett, majd büszkén felkiáltott: "- Nekem is sikerült!" Mondanom sem kell, hogy az akkor már szobatiszta nagytestvér nem kapott túl nagy elismerést.
E történetet csupán azért írtam le, hogy lássa, kislánya esete közel sem mondható egyedinek és ritkaságnak. Javasolni én sem tudok mást, mint amire Ön már nagyszerûen ráérzett: minél többet kell foglalkozni a nagyobb testvérkével is. Így biztosan nem érzi magát "számkivetettnek", akivel az új kis jövevény miatt kevesebbet foglalkoznak. Csak így tovább!