Egy édesanya tönkrement házasságából "régi-új" kapcsolatába menekülne, ám döntésében legfõbb szempont gyermeke lelki egyensúlya.
Kedves Óvónõ!
Az én problémám a következõ: Párommal rövid ismeretség után összeköltöztünk, mert terhes lettem. Minden félelmemet elhessegetett, és megnyugtatott, meg kell tartanunk a babát. Így is lett. Viszont az addig felhõtlen kapcsolatunknak befellegzett.
Rossz anyagi helyzetünk volt, és párom mindenáron elõ akarta teremteni a megélhetésünket.
Ezért nagyon- nagyon sokat dolgozott, keveset volt velem, és ha otthon is volt, kimerültségében vagy tévét nézett, vagy internetezett.
Anyagilag helyrejöttünk, mire a babánk megszületett, de ahogy az megjósolható lett volna, a kapcsolatunk tönkrement.
Gyakorlatilag több, mint egy éve szexmentes a kapcsolatunk, nem beszélgetünk, hiába kezdeményezném, mindig elbagatellizálja a gondokat.
Úgy élünk, mint a lakótársak.
Elkeseredésemben odáig jutottam, hogy ez így nem mehet tovább, inkább válljunk szét, mert ez hosszútávon senkinek sem jó, pláne nem a kislányunknak, aki egy hibás családképet lát maga elõtt.
Ezt közöltem is a párommal, aki elsõ reakciójaként közölte velem, én mehetek, de a gyereket hagyjam, mert jeleneg ugye gyesen vagyok, amibõl nem lehet eltartani egy gyereket.
Ami tény persze, de más is elment már gyesrõl dolgozni, ha úgy hozta a kényszer.
Azaz minden maradt a régiben, mert én nem hagyom itt a kislányomat, ezt õ is tudta.
Próbáltuk kismilliomodjára megbeszélni, hol és mit rontottunk el, miben kell megváltoznunk.
Majd ez is maradt a régiben, mintha nem is beszéltünk volna róla.
Eközben az életembe bele, vagyis inkább visszacsöppent a NagySzerelmem.
Akivel átbeszéltünk sok mindent, közte azt is, hogy mindketten úgy érezzük, már 10 éve, hogy nem élhetünk egymás nélkül, eddig csak a körülmények nem engedték ezt.
Most ott tartunk, hogy õ türelmesen megvárná, ameddig megalapozom az anyagi függetlenségemet, és akkor esetleg elkezdhetünk egy közös életet.
A kérdésem pedig az lenne, mikor is "ideális" ez egy gyermeknek, milyen idõs korban sérül ettõl a legkevésbé?
Most másfél éves, igazából ugye velem van egész nap, az apukáját napi 1-2 órára látja.
Siessek e mielõbb talpra állni, vagy éppen az lenne jó a kislányomnak, ha már megértené a válásunk miértjét és okát?
És persze az új partnerrel mi legyen? Fokozatosan legyünk vele egyre többet, vagy teszem azt, egybõl költözzünk össze? Bár ez nekem nem nagyon tetszene, úgy gondolom, a kislányom ezt már tényleg nem értené, hogy tegnap még apa, aztán csomagolás, és egy másik lakásban egy majdnem vadidegen bácsi...
Nem beszélve arról, hogy ha szétválunk, elköltözünk, akkor ugye nekem el kell mennem dolgozni, vagyis a kicsi lányt bölcsibe, vagy oviba kell íratnom, ami egyébként is nagy változás egy gyermek életébe.
Nem tudom, mitévõ legyek. Jobban mondva nem tudom, mi tévõ legyek, hogy a kislányom a legkevésbé legyen az én régi rossz döntésem elszenvedõje?
Hogyan legyek okos???
Válaszát elõre is köszönöm: Cs.P.
Válasz:
Kedves Anyuka!
Nem vagyok a párkapcsolatokat illetõen szakértõ, ám soraiból úgy tûnik számomra, ez a "régi-új" kapcsolat korántsem áll biztos lábakon. Nem tudhatom, mi áll a régmúlt idõk homályában, miért lett vége anno, de valamiért véget ért a kapcsolat, ez biztos. (Azt szokták mondani, csak a káposzta jó újra felmelegítve.) Nem lehetséges esetleg, hogy a jelenlegi helyzetbõl való menekülés miatt túlidealizálja ezt a kapcsolatot? Kérem, gondolja át nagyon-nagyon alaposan. Nem szeretnék senkit megbántani, de felmerült bennem még egy kérdés: az új társ vajon miért szabja kitételként, hogy Ön egy szál maga is álljon biztos lábakon anyagilag? Ezt nem lehet elvárni egy gyesen lévõ anyukától! Ha az úr elzárkózik attól, hogy leendõ közös családjáért akár anyagi áldozatokat is hozzon, akkor nem szabad belekezdeni a dologba.
Gyermekét illetõen szintén nem tudok olyan életkort mondani, ami "ideális" lenne az elszakadásra, hiszen ilyen nincs. Ehelyett inkább arra kérem, gondolja át még egyszer (vagy akár százszor is), biztosan ezt akarja-e? Megéri kockára tenni a jelenlegi nem túl fényes, de legalább biztonságot adó családi hátteret egy fellángolásért, aminek esetleges kudarca súlyos következményekkel járhat?
Nem szeretném befolyásolni, de mindenképpen megfontoltságra inteném! A gyermek érdeke, érzelmi, (és nem utolsós sorban anyagi) biztonsága nagyon fontos. Mihez kezdene akkor, tudna-e megoldást a helyzetre, ha az új kapcsolat netán zátonyra futna? Lenne hol lakni a gyermekkel? Lenne kire támaszkodni szükség esetén? Mi lesz a kislánnyal, ha kizökken eddigi életébõl, elszakad az édesapjától, új otthont, új környezetet (óvodát is!), új "apukát" kell megszoknia, s mire ez sikerül, esetleg mégsem megy a dolog?
Óriási felelõsség nyugszik az Ön vállán, ezért mindenképpen megfontoltságra, a helyzet alapos átgondolására kérném!!!
Csak a legjobbakat kívánom!